A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Állam- és Jogtörténeti Tanszéke a Bibó István Kutatócsoporttal együttműködve rendezte meg a Bibó Örökség Konferencia 2026 elnevezésű rendezvényt november 13-án a Ludovika Campus Oktatási Központjában.
A tudományos tanácskozás kezdetén átadták a Bibó István Kutatócsoport által 2025-ben alapított Bibó Örökség Díjat, amelyet jelen eseményen Hanák Gábor történésznek, dokumentumfilm-rendezőnek, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának korábbi igazgatójának ítéltek oda. A Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila által készített egyedi porcelán emléklapot Szerényi Gábor grafikusművész Bibó-portréja díszíti. Szoboszlai-Kiss Katalin, az ÁNTK Állam- és Jogtörténeti Tanszékének tudományos főmunkatársa méltatásában elmondta, hogy az elismerést azok a kutatók kapják, akik Bibó István életművét, jogelméleti és történelmi örökségét évtizedeken át vizsgálják és továbbadják. Szoboszlai-Kiss Katalin felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy egy korábbi konferencia alkalmával idén Zsidai Ágnes címzetes egyetemi tanár is részesült e kitüntetésben, 2026-ban tehát két kutatót díjaztak. Szoboszlai-Kiss Katalin hozzátette, hogy Hanák Gábor a Magyar Televízió szerkesztőjeként 1978–1979-ben Huszár Tibor szociológussal közösen készített felbecsülhetetlen értékű mélyinterjúkat Bibó Istvánnal, amelyek eredeti hang- és videófelvételeit az Országos Széchényi Könyvtár számára engedte át.
Kukorelli István professor emeritus megnyitóbeszédében az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára megjelentetett, a Gondolat Kiadó gondozásában idén november 4-én kiadott Bibó örökség című tanulmánykötet prológusát idézte, amely felelevenítette, hogy Nagy Imre koalíciós kormányának államminisztere, Bibó István 1956. november 4-én az orosz csapatok által megszállt Országházban a helyén maradt, és írógépéhez ülve a legálisan működő magyar kormány egyedüli képviselőjeként megfogalmazta a Magyarok című nyilatkozatát. Mint elhangzott, a dokumentumban megvédte a magyar nép forradalmát, passzív ellenállásra szólította fel a lakosságot az bábkormánnyal szemben, és felhívta a nagyhatalmak figyelmét a felelősségükre a elnyomott nemzet védelmében. Kukorelli István felidézte Márai Sándor gondolatát is, kiemelve, hogy Bibó István pontosan „tudta, milyen nagy dolog a szabadság”, majd hozzátette, véleménye szerint „a kötet hátoldalán is olvasható nyilatkozat az által írt Tízparancsolattal együtt a két legfontosabb dokumentum a 20. századból”.
Varga Réka, az ÁNTK dékánja előadásában az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi jogi és reálpolitikai összefüggéseiről tartott előadást, amelyet Bibó István 1957-es emlékiratának kulcsmondatára építette: „»Ami azonban ilyenkor csődöt mond, az nem az ENSZ, hanem a nagyhatalmak politikai felelőssége és erkölcsi tartalma«”. Varga Réka rámutatott a nemzetközi jogi normák és a politikai akarat eltérésére, kiemelve, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szovjet vétó megakadályozta a kényszerítő határozat meghozatalát, ám a Közgyűlés elé utalt eljárás során elfogadott határozatok globálisan tükrözték a nemzetközi közösség álláspontját.
Varga Réka emellett ismertette az ENSZ Közgyűlése által 1957. január 10-én felállított ötös tényfeltáró különbizottság működését, megjegyezve, hogy bár a bizottságot a kádári hatóságok nem engedték be Magyarország területére, a nemzetközi meghallgatások alapján elkészített 1957. júniusi jelentés hitelesen rögzítette, hogy az 1956-os események spontán nemzeti felkelést jelentettek, megfosztva a megszálló hatalmat a történések elferdített beállításától. Az előadás zárásaként rámutatott arra is, hogy míg a nagyhatalmi politikai érdekek korlátozták a kényszerítő fellépést, az ENSZ a humanitárius területen és a menekültügyi válság kezelésében kiemelkedően teljesített, hatékony támogatást nyújtva az 1956–1957 során elmenekült mintegy kétszázezer magyar állampolgár számára.
Zárásként Varga Réka kiemelte, hogy Bibó István gondolataira visszatekintve mindig azt tapasztalta, hogy Bibónak „tűpontosan sikerült egy mondatban vagy egy bekezdésben meghatároznia egy nemzetközi jogi kérdést” annak ellenére, hogy e téma nem tartozott kifejezetten az érdeklődési körébe.
Hanák Gábor Bibó István interjúi címmel ismertette a beszélgetések tanulságait. Visszaemlékezett arra a fél évtizedes szellemi vállalkozásra, amellyel 1976 és 1979 között sikerült rögzíteni és megőrizni Bibó István utolsó vallomásait. A kezdeményezés a hetvenes évek közepére nyúlik vissza, amikor a Magyar Televízió Társadalomtudományi Osztályának szerkesztőjeként Hanák Gábor, Sára Sándor rendezővel és Huszár Tibor szociológussal együtt egy, a két világháború közötti progresszióról szóló dokumentumfilm-sorozaton dolgozott. A kezdeti terveket Erdei Ferenc szociológus, igazságügyi miniszter személye köré építették, ám 1975 októberében az Erdei család Benczúr utcai villájában tett látogatáson Erdei özvegye, Majlát Jolán egyértelművé tette, hogy Erdeiről Bibó István nélkül nem készülhet film.
Az első televíziós forgatásra 1976. november 29-én került sor az egykori miniszter dolgozószobájában, a kamerák leállása után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a beszélgetést a hivatalos televíziós kereteken kívül kell folytatni. Hanák Gábor vállalta a munka folytatását Bibó Bekecs utcai, majd Orsó utcai lakásán. E felvételeken tisztázták a többi között az 1956-os miniszteri tisztségvállalás pontos körülményeit is: mint kiderült, Bibó Illyés Gyula személyes kérésére és javaslatára vállalta el a miniszterséget, míg Keresztury Dezső író abban játszott szerepet, hogy meglátta benne a civil kurázsit.
A forradalom történetének rögzítése után Bibó szigorú zárolási rendelkezést tett az anyagra vonatkozóan: „Ezt a mai napig készült anyagot az eddigieknél szigorúbban zárt anyagnak kell tekinteni. Ezt az én életemben az én hozzájárulásom nélkül, és utána pedig gyermekeim, elsősorban fiam hozzájárulása nélkül sem betekintésre, sem publikálására igénybe venni nem lehet” – fogalmazott. A politikai és büntetőjogi kockázatok miatt Huszár Tibor ekkor visszalépett a folytatástól, így Hanák Gábor egyedül vitte tovább a beszélgetések rögzítését.
Az interjúk hűen megőrizték Bibó börtönéveinek emlékeit is, egyebek mellett a rabnyilvántartásban „476-os” számmal jelölt fogolycsoport tagjainak neveit. A hatalom által a forradalom vezérkarának tekintett, megközelítőleg 70 százalékban kommunistákból álló 49 fős társaság tagjait Bibó fejből, betűrendben sorolta fel, minden rabtársához személyes jegyzetet fűzve. A beszélgetéssorozat megrázó zárófejezete 1979 tavaszán egy szanatórium kertjében zajlott le, ahol a súlyos betegségből és agyérgörcsből lábadozó Bibó a pad támlájának dőlve, kazettás magnóra diktálta le utolsó elemzéseit. Halkuló hangján így fogalmazta meg végső konklúzióját a forradalmi folyamatokról: „Mesebeszéd az hogy a fölkelt nép egymagában is merőben katonai fölényt jelent egy ország számára”. Hozzátette továbbá: „Az sem igaz, hogy a forradalom felfalja a gyermekeit, csak a sínjéből kisiklott, eztelenül felgyorsított, az út szélén felborult forradalom az, amelyik felfalja a gyermekeit. A sikeres forradalom eléri a forradalomnak az adott helyzetben elérhető célját” – sorolta az interjúrészleteket Hanák Gábor.Bibó István 1979 május közepén adta vissza az utolsó rögzített kazettát Hanák Gábornak, majd nem sokkal ezután elhunyt. A titokban rögzített, több mint 24 órás teljes hanganyagot Hanák Gábor hiánytalanul megőrizte, és ez a gyűjtemény vált a későbbi Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának alapjává.
Csepregi András evangélikus teológus-lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola egyetemi docense az Aktív erőszakmentes ellenállás gyakorlatban és elméletben: Bibó István és a polgári engedetlenség az 1956-os forradalom leverése után című előadásában a polgári engedetlenség és a békés ellenállás elméleti és gyakorlati kérdéseit elemezte. Csepregi András rámutatott, hogy Bibó István a mindennapokban először a gyakorlatban valósította meg az erőszakmentes magatartást, és csak a börtönből való szabadulása után, Az európai társadalomfejlődés értelme című átfogó esszéjében öntötte azt elméleti formába. A címben szereplő fogalmak tisztázása során rávilágított arra is, hogy az „aktív erőszakmentes ellenállás” a teológiai reflexió nyelve, míg a „polgári engedetlenség” a politológusok által használt szakkifejezés, ám a két eltérő tudományos közösség szóhasználata lényegét tekintve ugyanazt a cselekvési formát írja le.
Maga Bibó a polgári engedetlenség kifejezést nem használta a saját szótárában, s az 1956-os forradalom leverésekor kiadott november 4-i kiáltványában is passzív ellenállásra szólított fel, azzal a határozott kikötéssel, hogy vér ne folyjon és Budapest közművei lehetőleg épségben maradjanak.
Az erőszakmentes magatartás történeti példáit vizsgálva az előadás felidézi, hogy Bibó már 1944-ben, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetőjeként aktív ellenállást tanúsított, amikor üldözött zsidók számára állított ki hamis papírokat. A nyilas hatalomátvétel után fegyelmi eljárás indult ellene, és a Gestapo is foglalkozott a személyével, ám a letartóztatást megelőzve elrejtőzött, s mindvégig rejtve maradt, amíg életveszélyben forgott.
Az 1956-os forradalom leverését követően elsősorban a szavak erejében bízva, röpiratok megfogalmazásával, valamint a Bécsben német nyelven kiadott Magyarország helyzete és a világhelyzet című tanulmányával folytatta az erőszakmentes ellenállást, s ez utóbbi írása képezte alapját az ellene hozott életfogytiglani ítéletnek is.
Az elméleti alapvetésre áttérve az előadó kiemelte Bibó azon tételét, miszerint „minden erőszak gyökere a félelem”. Noha Bibó nem volt szakteológus, rendkívüli pontossággal fejtette ki Krisztus személyének jelentőségét. Elemzésében egy úgynevezett „alulról fölfelé haladó krisztológiát” képviselt, hangsúlyozva: „Ahhoz, hogy Krisztus számunkra egy vonzó személyiség lehessen, természetes, hogy ember kellett, hogy legyen, hiszen embert lehet követni, embertől lehet tanulni... olyan emberként mutatja be Krisztust... aki saját maga is fejlődött”.
A Máté evangéliumában olvasható hegyi beszéd jézusi tanítását („ne állj ellen a gonosznak”) a görög eredeti alapján úgy értelmezte, hogy az helyesen így hangzik: „ne állj ellen a gonosznak erőszakkal”. Ez a szemlélet elveti a „fight or fly” (ütés vagy menekülés) két rossz lehetőségét, és egy harmadik utat kínál. Ahogy Csepregi András összefoglalta, Jézus választása azt jelenti, hogy „nem ütök vissza, ezzel sem erősítem az erőszakot, nem menekülök el, ezzel sem igazolom vissza, hogy az erőszak hatékony, hanem egy olyan gesztust mutatok, ami aktív, de ugyanakkor erőszakmentes, és a másikat olyan helyzetbe hozhatja, hogy gondolkodjon az erőszaknak az értelmén”.
Az európai társadalomfejlődésről szóló esszéjében Bibó a szocializmus elméletét és gyakorlatát is bírálta, rávilágítva: „képtelenség a szocializmusról úgy gondolkodni, hogy abban a polgári szabadságjogoknak az intézményes rendszere nem működik”. Nyomatékosította, hogy a szabadságjogok rendszeréből „egyet sem szabad kiemelni annak a veszélye nélkül, hogy az egész rendszer akkor összeomlik”.
Előadása zárásaként Csepregi András saját, 2021-ben megjelent kötetének gondolatait idézte: „A szabadságjogoknak ez a nyugati rendszere részben a görög, részben a római örökségből alakult ki, de végső gyökere a keresztény erőszakmentesség gyakorlata. Amennyire érvényesül az erőszakot elutasító keresztény gyakorlat a polgári demokrácia világában, annyira lesz a demokrácia a legkiszolgáltatottabb, leggyengébb, peremre szorult tagjai számára is otthonos”. Krisztus tanításának lényegét abban jelölte meg, hogy „győzzük le magunkban a hatalmaskodásra és az erőszakra kényszerítő hajlamot, és győzzük meg a másikat is arról, hogy nem kell tőlünk félnie, hanem békességben élhetünk”.
Az egész napos konferencia további részében a meghívott előadók Bibó István munkásságának és életútjának legkülönbözőbb szempontjait ismertették. Ifj. Bibó István előadásában édesapja, valamint Ravasz Boriska és az 1956-os forradalom és szabadságharc történeti kapcsolatát mutatta be. Németh Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa Az ELTE könyvtárából a forradalomba címmel világított rá a forradalom intézményi és személyes vonatkozásaira.
Bihari Zsuzsanna, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának megbízásos oktatója a mester és tanítványa közötti viszonyt elemezte Horváth Barna és Bibó István kényszer és szabadság határán mozgó kapcsolatán keresztül. Kok Zoltán, a Széchenyi István Egyetem (SZE) oktatója azt a kérdést járta körül, hogy vajon Bibó István Tízparancsolata emberi jogi alapdokumentumnak tekinthető-e.
Szoboszlai-Kiss Katalin Bibó István 1956. november 4-i parlamenti jelenlétét és történelmi szerepvállalását idézte fel. Knapp László, az SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese pedig az európaiság és az államközi integráció gondolatkörét vizsgálta Bibó István munkásságában.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes