NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Mitől hiszünk el egy üzenetet?

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia terjedése ellenére a kommunikáció hitelességét és meggyőző erejét továbbra is a személyes emberi jelenlét, a szakmai önazonosság és a metakommunikáció határozza meg – e gondolat állt a középpontjában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ÁNTK Társadalmi Kommunikáció Tanszéke által szervezett Hang-Kép-Hatás – így működik a média című kerekasztal-beszélgetésnek október 13-án az NKE-n.

A rendezvényen Bajnok Andrea egyetemi docens, Hornyák Réka, a kar korábbi hallgatója, a Közép-Európai Tudományos Társaság az Innovációért és Technológiáért (CESSIT) képviselője és projektmenedzsere, valamint Széles Tamás színművész, a Győri Nemzeti Színház tagja és a MATE kaposvári campusának oktatója vettek részt. A beszélgetés célja az volt, hogy két eltérő szakmai terület, a tudománydiplomácia és az előadóművészet, szemszögéből vizsgálják a hatékony és hiteles kommunikáció feltételeit.

A rendezvényen a jelen lévő hallgatók kérdései és hozzászólásai a felnövekvő generációk szövegértési készségeinek romlására, az egyetemi számonkérések átalakulására és a mesterséges intelligencia (AI) oktatási használatára irányultak. A diákok beszámoltak arról, hogy az AI-t rendszeresen alkalmazzák a kiterjedt szakirodalmak összefoglalására vagy felkészülésre, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az oktatói hitelességet gyengíti, ha a tanár maga is generatív szoftverrel állítja össze a tananyagot, a diavetítéseket vagy a vizsgafeladatokat. A hallgatói vélemények rámutattak arra is, hogy a túlzott AI-használat során az emberiség kényelemből a saját gondolkodását delegálja a gépeknek, ahelyett, hogy a technológia a fizikai terheket mentesítené és a szellemi munkát hagyná meg az embernek. Bajnok Andrea erre reagálva kifejtette, hogy míg az írásbeliség korábban a hallgatói kiválóság alapvető mérőeszköze volt, a generatív eszközök elterjedése miatt az egyetemi oktatásban világszerte felértékelődik a szóbeli kommunikáció, a személyes jelenlét és a szóbeliség.

Hornyák Réka a nemzetközi tudománydiplomácia és a projektmenedzsment oldaláról rámutatott, hogy a mesterséges intelligencia kiválóan alkalmas az adminisztratív jellegű feladatok gyorsítására és az egyéni hatékonyság növelésére, azonban a kritikai gondolkodást, a forráskritikát és a kreatív alapötletet nem tudja helyettesíteni. A nemzetközi pályázatok világában az AI elterjedésével a terjedelmes, akár 80 oldalas törzsszövegek elértéktelenedtek, így a bírálók és a partnerek számára a gép által pótolhatatlan tényezők váltak a legfontosabbá. Ennek megfelelően felértékelődött a létező szakmai kapcsolati háló, a korábbi projekteredmények, valamint a személyes találkozókon kiépített szakmai bizalom.

Széles Tamás a művészi alkotófolyamat és az emberi jelenlét szerepét hangsúlyozva rámutatott, hogy a kreativitás karbantartása a prefrontális kéreg tudatos frissen tartásán és a saját pszichofizikai valósághoz való szabad hozzáférésen múlik. Kifejtette, hogy a színpad olyan védett offline terület marad, ahová a mesterséges intelligencia nem tud belépni. Bár a szinkronizálásban és az automatizált feladatokban a technológia komoly teret nyerhet a jövőben, a gépi megoldásokból hiányzik a kulturális háttérismeret, valamint az a személyes metakommunikáció, hangszín és belső őszinteség, amely az emberi megszólalás valódi hitelességét megadja.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a média és a digitális eszközök által közvetített világban a kommunikáció meggyőző erejét, súlyát és hitelességét a személyesen jelen lévő ember és az önazonosság biztosítja.

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes