NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Lezárult a TDK projekt keretében megvalósuló programsorozat az ÁNTK-n

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar által korábban elnyert, NTP-HHTDK-25-0007 azonosítószámú „TDK tevékenység támogatása az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon” című projekt megvalósítási időszaka lezárult. A projekt keretében számos, a tudományos diákköri tevékenységet támogató, illetve népszerűsítő program valósult meg. A programelemek között olyan módszertani workshopok kerültek megszervezésre, amelyek komplex módon támogatták a hallgatók tudományos kutatásait, és bővítették módszertani ismereteiket a jogtudomány és jogtörténet, a kvalitatív és kvantitatív kutatás, az adatvizualizáció, a tudománykommunikáció, valamint a TDK dolgozat írásának területén. Szorosan kapcsolódva a módszertani kurzussorozat tematikájához, tudományetikai workshopok is megvalósultak, amelyek keretében a tudományetika hagyományos és modern, a mesterséges intelligencia alkalmazásával összefüggő kérdései is megvitatásra kerültek.

A projekt hangsúlyos eleme volt a tudományos diákköri tevékenység, illetve a tudományos pálya népszerűsítése. Ezen célkitűzés mentén valósult meg a Karon a tavaszi TDK Börze, valamint különböző tudományterületek professzorainak bevonásával kerekasztal-beszélgetésre és kapcsolódóan kötetlen szakmai beszélgetésre is sor került a tudományos pálya lehetőségeiről és kihívásairól. A megvalósított programok mellett a projekt keretében hallgatói konferencia-részvétel támogatására is sor került, továbbá tanulmánykötet készült a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián sikeresen szereplő ÁNTK-s hallgatók tudományos munkáiból.

A projekt a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg az NTP-HHTDK-25-0007 pályázat keretében.

Szerző: Peres Zsuzsanna, Marton Ádám