NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

NKE ÁNTK-s hallgatói siker az I. Szegedi Jogtörténeti Versenyen

Sikeres és eseménydús félévet zárt 2026 tavaszán az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának Állam- és Jogtörténeti Tanszéke. Az oktatási feladatok mellett a tanszék jelentős hangsúlyt fektetett a hallgatói tehetséggondozásra és versenyfelkészítésre is, amelynek eredményeként hallgatóink kiválóan szerepeltek az első alkalommal megrendezett országos Szegedi Jogtörténeti Versenyen.

A versenyre az ÁNTK elsőéves államtudományi és közigazgatás-szervező hallgatói közül kiemelkedően sokan jelentkeztek. A résztvevők vállalták, hogy egy teljes féléven át elmélyülnek a magyar állam- és jogtörténet egy különleges területében, a budai városi jog történetében, és tudásukat jogesetmegoldásokon keresztül mérik össze az ország más egyetemeken tanuló joghallgatóival.

A felkészülés szakmai alapját Bónis György klasszikus monográfiája, a Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után című műve szolgáltatta, különös tekintettel annak magánjogi és polgári perjogi fejezeteire.

A kétfordulós verseny online írásbeli szakaszában az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karát 11 háromfős csapat képviselte. Ezzel Karunk a második legnagyobb létszámmal vett részt az országos megmérettetésen, amelyen összesen 51 csapat indult. Az írásbeli fordulót követően intézményenként egy csapat juthatott tovább a szóbeli döntőbe.

Az ÁNTK-t az „ESBAPE” csapat képviselte a döntőben, amelynek tagjai Erhardt Petra, Debreczeni Eszter és Szabó Balázs István voltak. A hallgatók a szóbeli forduló során egy összetett jogesetelemzési feladatot és egy perszimulációt is sikeresen teljesítettek. Felkészültségüknek és kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően országos ötödik helyezést értek el az első alkalommal megrendezett versenyen.

Az Állam- és Jogtörténeti Tanszék ezúton is gratulál valamennyi résztvevő hallgatónak az elkötelezett munkához és a verseny során tanúsított szakmai teljesítményhez. A megszerzett tudás, a közös felkészülés tapasztalata és a versenyen szerzett élmények hosszú távon is értékes részét képezik majd egyetemi pályafutásuknak. Büszkék vagyunk hallgatóinkra és elért eredményeikre.

A sikeres szereplés mögött jelentős oktatói és szakmai támogatás állt. A hallgatók felkészítését Bathó Gábor és Peres Zsuzsanna végezte, míg római jogi ismereteik elmélyítésében Pókecz Kovács Attila egyetemi tanár nyújtott segítséget.

Külön köszönet illeti Besesek Ildikót, a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának vezetőjét, valamint Bagossyné Körtvélyesi Mária bírót, akik a perszimulációs feladatokra való felkészülés során tárgyalótermi körülmények között biztosítottak gyakorlási lehetőséget csapatunk számára.

Köszönettel tartozunk továbbá Géra Eleonóra professzor asszonynak, a budai városi jog elismert kutatójának, aki nemcsak egy budai várostörténeti séta keretében vezette végig hallgatóinkat a korszak emlékein, hanem betekintést nyújtott számukra azokba az eredeti levéltári forrásokba is, amelyek Bónis György kutatásainak és a verseny felkészülési anyagának alapját képezték.

A felkészülés részeként hallgatóink Géra Eleonóra, Simon Katalin és Toma Katalin szakmai vezetésével Budapest Főváros Levéltárába is ellátogattak, ahol közvetlenül is megismerkedhettek a korszak történeti dokumentumaival és a levéltári kutatómunka sajátosságaival.

A felkészítésben részt vevő valamennyi szakember elkötelezett munkájával jelentősen hozzájárult hallgatóink sikeres szerepléséhez, amelyért ezúton is őszinte köszönetünket fejezzük ki.

Az Állam- és Jogtörténeti Tanszék gratulál a versenyzőknek az országos szinten is figyelemre méltó eredményhez.

Szerző: Állam- és Jogtörténeti Tanszék