A pandémia és az orosz–ukrán háború nyomán újra középpontba került az inflációs várakozások kérdése. Eleková Laura , a pozsonyi Comenius Egyetem PhD-hallgatója az NKE ÁNTK szervezésében megrendezett előadásában beszélt arról május 28-án az egyetemen, hogy mikor és milyen tényezők hatására távolodnak el a háztartások inflációs várakozásai a jegybankok által kijelölt inflációs céltól.
Eleková Laura kutatása a visegrádi országokra és néhány kelet-közép-európai gazdaságra fókuszálva új módszert dolgozott ki a de-anchoring, vagyis a várakozások, elsősorban a háztartási várakozások lehorgonyzottságának mérésére, továbbá megfigyelte milyen tényezők vezetnek annak meggyengüléséhez. Eleková az Erasmus-program keretében tanul az NKE-n.
A kutatás aktualitása az utóbbi évek inflációs sokkjain, így a covidjárványon, majd az orosz-ukrán háború európai következményein nyugszik. Az elmúlt években jelentősen emelkedett az infláció, ami a háztartások hosszú távú inflációs várakozásait is felfelé tolta. Az Európai Központi Bank adatai szerint 2025 végére az inflációs várakozások 2,4 százalék körül alakultak, ami figyelmeztető jel lehet a monetáris politika számára.
A háztartások inflációs várakozásairól jóval kevesebb európai kutatás áll rendelkezésre, mint például az Egyesült Államokban. A legtöbb korábbi elemzés professzionális előrejelző pontokra koncentrált, miközben a háztartások nem így működnek. Az előadó hangsúlyozta, hogy az inflációs várakozásoknak a közgazdasági elméletben is kulcsszerepük van. Az újkeynesi Phillips-görbe szerint a jelenlegi infláció előretekintő módon alakul, vagyis a vállalatok áraikat a jövőbeli inflációs környezet figyelembevételével határozzák meg. Emiatt a várakozások stabilitása közvetlenül befolyásolja a monetáris politika hatékonyságát.
A kutatás módszertani újítása az inflációs várakozások inflációs célhoz igazított mérési módja. Eleková Laura a szakirodalomra építve elmondta, hogy a várakozások akkor problémásak, ha tartósan eltávolodnak a jegybank által meghatározott inflációs céltól. A kidolgozott módszer az inflációs várakozásokat mindig az adott ország aktuális inflációs céljához viszonyítja, nem pedig abszolút értékben értelmezi. Ez azért fontos, mert ugyanaz az inflációs szint más-más jelentéssel bírhat különböző országokban vagy időszakokban.
Az empirikus elemzés a visegrádi országokra (Csehországra, Magyarországra, Lengyelországra és Szlovákiára), Romániára és Szlovéniára fókuszált. Ezek az országok inflációscél-követő monetáris politikát folytatnak, ugyanakkor eltérő inflációs történettel és gazdasági szerkezettel rendelkeznek. A kutatás havi adatait az EU harmonizált fogyasztói felmérései szolgáltattak. A válaszadók az aktuális és a következő egy évre vonatkozó inflációs várakozásaikat értékelték. Az eredetileg kvalitatív adatokat a Carlson–Parkin módszer segítségével kvantifikálta az előadó.
A kutatás során minden ország esetében meg kellett határozni azokat a küszöbértékeket, amelyek alapján eldönthető, hogy a várakozások még normális sávban mozognak-e, vagy már jelentős eltérést mutatnak a jegybanki céltól. A 75 percentilis jelentette a normál tartomány felső határát, míg a 95 percentilis felett már extrém volt az eltérés.
Az eredmények szerint Magyarország és Románia esetében a háztartási inflációs várakozások historikusan sokkal gyorsabban, nagyobb mértékben és kiszámíthatatlanabbul ingadoznak, mint például Szlovákiában vagy Csehországban. Magyarországon különösen a háztartások gyakran jóval magasabb inflációt vártak a jegybanki célnál. Az előadó ezt részben az ország múltbeli inflációs tapasztalataival magyarázta. Szlovákiában ezzel szemben az eloszlás jóval szűkebb és stabilabb.
A covid és az ukrajnai háború időszakában szinte minden országban jelentős felfelé mutató eltérés alakult ki. A háztartások inflációs várakozásai meghaladták a korábban meghatározott toleranciasávot, ami a monetáris politika számára figyelmeztető jelként értelmezhető. Ugyanakkor néhány országban (például Csehországban és Lengyelországban) korábban lefelé irányuló eltérések is megfigyelhetők voltak, amikor a háztartások túl alacsony inflációt vártak.
Az előadást követően több hozzászóló felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartások valójában nem a jegybanki maginfláció mutatót követik, hanem elsősorban a mindennapi fogyasztási cikkek, például az élelmiszer és az energia árain keresztül érzékelik az inflációt. Emiatt kérdéses, mennyire indokolt közvetlenül összehasonlítani a háztartások várakozásait a jegybank hivatalos inflációs céljával. A vita során előkerült az az elmélet is, amely szerint az emberek normál körülmények között kevéssé figyelnek az inflációra, de egy bizonyos küszöb felett intenzíven elkezdik követni a gazdasági híreket és a monetáris politikát.
A kutatás jelen állapotban segíthet megérteni, hogy mikor és milyen körülmények között veszítik el a jegybankok a háztartások bizalmát az infláció stabilizálásában. A további kutatási cél pedig annak feltárása, hogy milyen makrogazdasági tényezők (például az energiaárak, a geopolitikai bizonytalanság vagy a jegybanki kommunikáció) növelik a de-anchoring valószínűségét.
Szöveg: Jancsó Orsolya
Fotó: Szilágyi Dénes