Az ÁNTK Kari Tudományos Diákköri Tanácsa intézményi tudományos diákköri konferenciát rendezett május 13-án, amely a 39. Országos Tudományos Diákköri Konferencia nevezésének előfeltételeként szolgált.
Marton Ádám, az ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék adjunktusa megnyitóbeszédében kiemelte, hogy hét tagozatban összesen ötvenkét dolgozat versenyzett, ami rendkívül magas részvételi számnak számít. Hozzátette, hogy unikális módon viszonylag könnyedén sikerült homogén tagozatokat kialakítani.
Marton Ádám hangsúlyozta, hogy a hallgatók büszkék lehetnek teljesítményükre, mivel tudományos igényű, a tananyagon túlmutató műveket alkottak, amelyek közül több bírálata szerint még a szakmai folyóiratcikkek színvonalát is eléri.
Az esemény elsődleges célja nem csupán a versenyzés, hanem a szakmai fejlődés és a közösségépítés – emelte ki Marton Ádám, hiszen a résztvevők olyan csoportot alkotnak, akiket a tudományos pálya és a kihívások vonzanak. Az adjunktus arra ösztönözte a hallgatókat, hogy élvezzék a megméretést, építsenek kapcsolatokat, és a kapott bírálatokat vagy kritikákat ne kudarcként, hanem fejlődési lehetőségként éljék meg. A zsűri feladata ebben a folyamatban a tanácsadás és az ajánlások megfogalmazása, amelyek segíthetik a hallgatókat a későbbi tanulmányok vagy akár egy doktori kutatás megalapozásában – fogalmazott Marton Ádám.
A technikai részletekre kitérve az adjunktus elmondta, hogy a prezentációkra tizenöt perc állt rendelkezésre, amelyet öt perc opponensi vélemény és tíz perc szakmai vita követett. Marton Ádám felhívta a hallgatók figyelmét a szoros határidőkre is: mivel az országos rendszer (OTDT) május közepén megnyílik, a továbbjutóknak a bírálói javaslatok alapján elvégzett kisebb módosítások után mindössze harminc napjuk lesz a dolgozatok végső feltöltésére. Az elért eredményektől függetlenül a cél a pozitív szakmai élmény megszerzése - hangsúlyozta.
Az eseményt követően az eredményekről elektronikus úton tájékoztatják a résztvevőket, amelyről a későbbiekben beszámolunk.
A hivatalos eredményhirdetés és a díjak átadása május 21-én lesz Varga Réka dékán részvételével.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes