A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (ÁNTK) és Nemeskürty István Tanárképző Kara (NITK) a Konrad Adenauer Stiftung közreműködésével február 19-én tudományos konferenciát rendezett Az alkotmányos patriotizmus elmélete és gyakorlata I. Az alkotmányos öntudat erősítése és a demokráciára nevelés. Állami ünnepek és iskolák szerepe az állampolgár nevelésében címmel, az egyetem Zrínyi Termében. A rendezvény célja az állampolgári nevelés, az állami ünnepek és a fiatalok demokratikus gondolkodásának fejlesztése kapcsán a szakmai párbeszéd elindítása volt.
A konferenciát Halász Iván egyetemi tanár, az NKE ÁNTK Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszék vezetője és Veszelszki Ágnes, az NKE NITK dékánja nyitotta meg. Veszelszki Ágnes hangsúlyozta, hogy a demokráciára nevelés nem pusztán tananyag, hanem olyan szemlélet, amely áthatja az iskolaműködést, a vitakultúrát és azt is, hogyan hallgatjuk meg egymást. Mint fogalmazott: „Magasabb szintű állampolgári tudatosság ott alakul ki, ahol a diákok ösztönözve vannak, és valóban részt vesznek a döntésekben.” Hozzátette, az állami ünnepek a közös múlt- és jövőértelmezés terei.
Halász Iván előadásában az alkotmányos patriotizmus fogalmi és történeti dilemmáit járta körül. Emlékeztetett, hogy a koncepció Németországból indult, de előzményei az Egyesült Államokban és Franciaországban is fellelhetők. Szerinte a polgári demokrácia mérséklet és önkontroll nélkül nem tud működni. A magyar kontextusról szólva hangsúlyozta: „Az Alaptörvény közös ügyünk és akkor jó, ha minden generáció magáénak vallaj, amihez idő, mérsékletesség és közös platform keresése kell”.
Kaposi József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Tanárképző Intézetének docense az állampolgári nevelés történeti fejlődését a törzsi összetartozástól a modern demokráciákig vezette fel: érintette Szent Ágoston „jó uralkodó eszményét”, a hatalmi ágak szétválasztását, a polgári államok kiépülését és a modern demokratikus hatalomgyakorlást. Kiemelte, hogy a politikai műveltség fogalma a 1960-as évektől vált meghatározóvá amerikai és német minták nyomán.
Nemzetközi irányvonalként hivatkozott az ICCS-vizsgálatokra, amelyek tanulsága szerint, az állampolgári nevelés közös cél, de nem ugyanolyan mértékben valósul meg. Hazai fejleményként kiemelte, hogy 2020-tól önálló tantárgyként jelenik meg az állampolgári nevelés, amelyben fellelhetők új hangsúlyok (pl. honvédelem, családi nevelés),
Berzeviczy Klára, az NKE NITK egyetemi docense a német politikai képzés intézményrendszerét mutatta be: kiemelte, hogy a politikai képzés nemcsak az iskolákban, hanem egyetemeken, a hadseregben, civil szervezeteknél, a sajtóban, valamint kulturális formákon (irodalom, kiállítások) keresztül is zajlik. Központi szereplőként ismertette a Politikai Képzés Szövetségi Központja (Bundeszentrale für politische Bildung) és a tartományi központok, köztük a Politikai Képzés Bajor Tartományi Központ munkáját.
Jancsák Csaba, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYTK) Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a közösségi identitás alapját azok a történelmi mérföldkövek adják, amelyek értékhordozó szimbólumokkal bírnak, és amelyekhez attitűdöknek is társulniuk kell. Kiemelte, hogy a globalizáció és a digitális nyilvánosság új kihívásokat teremtett, miközben a család mint korrigáló közeg nagyrészt kiesett. Figyelmeztetett arra, hogy az állampolgári nevelés nem válhat szimpla készségtréninggé.
Ványi Éva, az NKE NITK oktatási dékánhelyettese az állampolgári nevelés hazai tantervi helyzetét elemezte. A rendszerváltás utáni időszakról megállapította, hogy rejtett passzivitás jellemzi az iskolákat, ami a Kádár-rendszer öröksége. Ugyanakkor kiemelte, hogy az „Állampolgárságra, demokráciára nevelés” című tantárgy megjelenik a kerettantervben, de szerinte ki kell egészíteni a felelősség jelzővel. Hozzátette, hogy az állampolgári nevelés nem választható el a történelemtanítástól és az iskolai kultúrától, mert a felelősség gyakorolt attitűd.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke előadásának középpontjában az állt, hogyan lehet a 20. századi diktatúrák emlékezetét élővé és befogadhatóvá tenni a fiatalok számára. Bemutatta a NEB működését, majd hangsúlyozta: „A történelmet nem hősökön, hanem személyes élettörténeteken és erkölcsi dilemmákon keresztül lehet igazán közel vinni a diákokhoz, vizuális, érzelmi és morális kapcsolódásokon keresztül”.
Vörös Károly, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tanára az iskolai megemlékezések szerepét vizsgálta az állampolgári nevelésben. Szerinte a fő problémák között szerepel a súlyponteltolódás az iskolai ünneplésben és az ünnepek sokszor áldozatközpontúak, kevés kapcsolódással a jelenhez. Szembe állította a klasszikus és az élményalapú megközelítést. Hozzátette: „A pátosz önmagában kevés, ha nincs mögötte cselekvés, nem lesz belőle belső meggyőződés.”
Balla János, a Váci Piarista Gimnázium tanára és az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) képviseletében szólalt fel. Előadása történeti forrásokra, elsősorban iskolai értesítőkre épült, amelyek az intézményeket „három világ határán” elhelyezkedő térként írta le: az egyház – állam – nemzet metszéspontjában. Kiemelte, hogy a 19. század végi iskolai ünneprend egyszerre közvetített vallási, dinasztikus és nemzeti lojalitást. Az ünnepek között szerepeltek uralkodói évfordulók (Ferenc József, Erzsébet királyné), egyházi alkalmak és fokozatosan erősödő nemzeti emléknapok (március 15.). A lojalitás gyakran szimbolikus kettősségben jelent meg. Emlékeztetett: „Egyszerre lehetett tisztelni Ferenc Józsefet és ápolni a magyar nemzeti hagyományt.” Szerinte ez a pedagógiai dichotómia végigkíséri a korszakot.
Kiss-Kozma Georgina, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Ifjúságkutató Intézetének igazgatóhelyettese előadásában empirikus ifjúságkutatási adatokra támaszkodva vizsgálta a fiatalok politikához való viszonyát. Alapvető megállapítása, hogy nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi trend, hogy a fiatalokat egyre kevésbé érdekli a politika. Részletezte, hogy a politikai érdeklődés alacsony szintje nem az információhiányból fakad, hanem a tartalomfogyasztás módjának átalakulásából. Mint mondta, a politikai attitűdök formálásában a család szerepe meghatározó, ugyanakkor meglepően alacsony az értékkonszenzus.
Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola alapítója és vezetője az iskola pedagógiáját organikus szemléletként írta le, amelynek alappillérei: kapcsolat, kötődés, szövetség és eszmény. A tanítás élményalapú, középpontban a magyar néphagyomány, a zene, a tánc és a közösségi rítusok állnak. Mint fogalmazott: „A cél az, hogy a gyermekek a családjuk és a nemzet kovászai legyenek.” Kiemelte a digitális tér tudatos korlátozását és a személyes jelenlét, mozgás, kézművesség jelentőségét.
Kovács Zoltán, a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum tanárának előadása gyakorló pedagógusi nézőpontból mutatta be, hogyan lehet a nemzeti emléknapokat úgy megszervezni, hogy azok ne kizárjanak, hanem bevonjanak, és teret adjanak a kisebbségi tapasztalatoknak is. Alkalmazott módszerek között említette dokumentumfilmek és személyes történetek használatát, családi és helyi narratívák bevonást és több nézőpont ütköztetését (magyar–német, magyar–román,).
Pásztor Enikő, az NKE NITK fejlesztési dékánhelyettese, a Tanító- és Óvóképző Tanszék tanszékvezetője előadása a nemzeti nevelés legkorábbi szintjére, az óvodai évekre fókuszált, hangsúlyozva, hogy itt érzelmi alapozás történik. Szerinte, ha nincs érzelmi alap, később nem lesz mire építeni a nemzeti identitást. Hivatkozott az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának változásaira, ahol hangsúlyosabban jelenik meg az értékalapú nevelés.
Jauernik Veronika, a Belvárosi Egyesített Óvoda képviseletében egy konkrét óvodai jó gyakorlaton keresztül mutatta meg, hogyan lehet történelmi és erkölcsi tartalmakat élményszerűen közvetíteni.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes