Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszéke által szervezett Az alkotmányos patriotizmus elmélete és gyakorlata II. című eseményen hazai és határon túli egyetemek oktatói, kutatói elemezték az alkotmányos keretek és a nemzeti hovatartozás viszonyát különböző történelmi korszakokban és kortárs kontextusokban, február 20-án az egyetem Zrínyi Miklós Termében.
Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékének vezetője, az esemény moderátora és egyik előadója bevezetőjében röviden összefoglalta a konferencia célját, és elmondta, hogy a jelen rendezvény egy kétnapos konferenciasorozat második része, mely az alkotmányos patriotizmus elméletével és gyakorlatával foglalkozik. Hozzátette, hogy az első nap előadói az alkotmányos patriotizmus közoktatási rendszerben történő hasznosításának lehetőségeivel foglalkoztak. Halász Iván ezután megemlékezett a nemrég elhunyt Schweitzer Gábor jogtudósról, akinek emlékre ajánlották e konferenciát a szervezők.
Szegedi László, az NKE okítási rektorhelyettese megnyitójában úgy fogalmazott bár a konferencia témájául szolgáló kifejezés politikai fogalomként az 1970-es évek Nyugat-Németországában kristályosodott ki, szellemi gyökerei a modern konstitucionalizmus 18. század végi hajnaláig, az amerikai és a francia forradalmi eszmékig, valamint az antik gyökerű köztársasági erényekig nyúlnak vissza. Szegedi László hangsúlyozta, az alkotmányos patriotizmus lényege nem csupán a kodifikált szövegekben rejlik, hanem az állampolgárok lojalitásában és belső meggyőződésében, amellyel az olyan alapértékekhez viszonyulnak, mint a népszuverenitás, a jogegyenlőség és a jogállamiság.
A történeti áttekintés során elhangzott, hogy míg az amerikai identitás az 1787-es alkotmányhoz és az azt megelőző Függetlenségi Nyilatkozathoz kötődik, addig Közép-Európában az 1791-es lengyel alkotmány vagy a magyar történeti alkotmány koncepciója töltött be hasonlóan megtartó, szimbolikus szerepet. Az oktatási rektorhelyettes több évfordulóra is felhívta a figyelmet: idén emlékezünk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulójára, valamint a magyar Alaptörvény elfogadásának 15. évfordulójára, amelynek szimbolikus, húsvéti aláírása a magyar közjog újjászületését fejezte ki.
A francia alkotmányos berendezkedés és nemzeti öntudat sajátosságait Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának részletes előadása világította meg, rámutatva, hogy a francia közjogban és politikai nyelvben az „alkotmányos patriotizmus” kifejezés gyakorlatilag nem létezik, sőt, azt leginkább a szélsőjobboldali mozgalmakhoz kötik. Ehelyett a francia gondolkodás középpontjában a nemzet (nation) és a haza (patrie) fogalmai állnak, ahol a nemzetet Ernest Renan nyomán egyfajta spirituális egységként, a múlt örökségére és a közös együttélési vágyra épülő lélekként határozzák meg. Franciaország az alkotmánya szerint egy oszthatatlan, laikus, demokratikus és szociális köztársaság, ahol az oszthatatlanság elve kizárja a nemzeti kisebbségek elismerését: a francia nép egységes, és csak egyenjogú állampolgárokból áll. Emiatt az állam következetesen elzárkózik a kisebbségvédelmi egyezmények ratifikálásától, ugyanakkor élesen megkülönbözteti a „francia népet” a tengerentúli területek „érintett lakosságától”, akiknek önrendelkezési joguk is van.
A modern francia állam, az Ötödik Köztársaság egyik legfontosabb sajátossága az úgynevezett „republikánus monarchia” jellege, amely de Gaulle tábornok óta egy erős, karizmatikus vezetői szerepre épül. Trócsányi László ugyanakkor megállapította, hogy napjainkban Franciaország részben kormányozhatatlanná vált, mivel a jelenlegi elnökök már nem rendelkeznek a korábbi nagy elődök karizmájával, a pártrendszer töredezettsége és a bizalmatlansági indítványok állandó fenyegetése pedig távol áll az Ötödik Köztársaság eredeti alkotmányos szellemiségétől. A rendszer alapját képező „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” hármas jelszava ma is meghatározó, de komoly kihívásokkal néz szembe: a szabadság és a biztonság egyensúlya a terrortámadások (Charlie Hebdo, Nizza) és a városi zavargások hatására megbillent, az egyenlőség elvét pedig sokak szerint sérti a meritokrácia helyébe lépő kényszerített nemi paritás (50-50 %-os kvóta a választási listákon).
A francia identitás további két pillére a laicitás és a nyelvvédelem. Az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905-ös törvény ma is szinte biblikus erővel bír, és alapját képezi az iszlám vallással kapcsolatos vitáknak, például a vallási jelképek közintézményekben való tiltásának vagy az „immateriális közrend” védelmének, amely az emberi méltóságra hivatkozva korlátozza a teljes arcot elfedő viseleteket. A nemzeti önazonosság védelmének eszköze továbbá a francia nyelv szigorú védelme is, amely különösen az angol nyelv térnyerésével szemben próbálja megőrizni a nemzet kulturális szuverenitását. Trócsányi László hangsúlyozta, hogy a francia nemzeti identitás egy olyan élő szellemiség, amely a múlt dicső emlékeit – Napóleontól de Gaulle-ig – összeköti a jelen és a jövő közös sorsvállalásával
Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese előadásában rámutatott, hogy Ausztria esete rendkívül sajátos a modern államok között, mivel az állami identitás és a patriotizmus előfeltétele a nemzeti identitás lenne, ám az osztrák államiság kezdetén ez hiányzott. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor, 1918 végén a területen élő németeknek egyáltalán nem állt szándékukban önálló államot létrehozni, az akkori alkotmányozó folyamatot csupán néhány éves átmenetnek tekintették. Ennek elsődleges oka az Anschluss iránti vágy volt, amely egészen 1848-ig nyúlt vissza, és 1918-ban a német-ausztriai területek képviselői szinte magától értetődőnek tartották a Németországhoz való csatlakozást.
Szabó István kiemelte, az osztrák patriotizmus hiányát az is magyarázta, hogy az embereknek erős lokális identitásuk volt (például stájernek vagy tirolinak vallották magukat), az „osztrák” fogalom pedig csupán a Habsburg-dinasztiához való hűséget jelentette, nem egy természetes nemzeti egységet. A tartományok széthúzását jól jellemezte, hogy 1919-ben Vorarlberg lakosságának 81 százaléka Svájchoz akart csatlakozni, 1921-ben pedig Tirol és Salzburg népessége majdnem 100 százalékos arányban szavazott a Németországgal való egyesülés mellett. Végül az önálló osztrák államot a békeszerződések kényszerítették ki, amelyek kifejezetten megtiltották az Anschlusst, így az államiság nem belső igényből, hanem nagyhatalmi parancsra jött létre.
A belső bizonytalanság az alkotmányozásra is rányomta a bélyegét: az 1920-as alkotmányt több mint másfél évig tartó éles politikai viták után fogadták el, de kezdetben hiányzott belőle az alapjogi rész, és a társadalom sem érezte magáénak. A politikai életet mély megosztottság és erőszakos összecsapások jellemezték, mint például az Igazságügyi Palota 1927-es felégetése. Szabó István kifejtette, hogy a valódi osztrák patriotizmus paradox módon a 1930-as években, a náci Németország nyomása elleni védekezésként kezdett megszületni. Ekkor vált jelképpé a kétfejű sas és az a meggyőződés, hogy „németek vagyunk, de nekünk Ausztria a mindenünk”. A végső fordulat 1945-ben következett be, amikor a háborús tapasztalatok hatására az Anschluss iránti igény végleg eltűnt, és az osztrákok a stabilitás jegyében gyorsan visszatértek az 1920-as alkotmányukhoz.
Öllős László, a somorja Fórum Kisebbségkutató Intézet PhD elnöke a szlovákiai alkotmányosság és az alkotmányos patriotizmus viszonyát tárgyalta. Részletesen elemezte a szlovák alkotmányozás folyamatát és a nemzeti identitásépítés ellentmondásait, rámutatva, hogy a modern Szlovákia alapdokumentumait komoly legitimációs hiányosságok terhelik. Az 1992. szeptember 1-jén elfogadott szlovák alkotmány nem széles körű társadalmi vita vagy alkotmányozó nemzetgyűlés eredménye volt, hanem egy szűk politikai és jogászcsoport írta meg mindössze néhány hét alatt. A szövegezésből egy párt kivételével kihagyták az ellenzéket és a magyar kisebbség képviselőit is.
Öllős László rámutatott, az önálló Szlovákia 1993-as létrejötte nem a népakaratból fakadt, hiszen a korabeli közvélemény-kutatások szerint a többség nem szavazta volna meg az elszakadást, a politikai vezetés pedig tudatosan megakadályozta a népszavazás kiírását. Ez a tendencia a szlovák történelemben visszatérő elem: sem 1918-ban, sem a második világháború sorsfordító pillanataiban, sem 1968-ban nem kérdezték meg a népet az állami hovatartozásról. Ezt a legitimációs űrt az alkotmány preambuluma próbálja kitölteni, amely egy nem létező, „sok százéves államiságért vívott harcra” és a Nagymorva Birodalom szellemi örökségére hivatkozik, miközben utóbbi történeti elhelyezkedése a tudományos világban mindmáig éles viták tárgya.
Az egységes nemzeti identitás megteremtésének folyamatát az előadás szerint négy nagy kitelepítési és vagyonelkobzási hullám is segítette, amelyek során a cseh értelmiség, a zsidóság, a németek, végül pedig a magyarok ingatlanait és javait osztották szét a szlovák lakosság között. Ennek ellenére a habermasi értelemben vett „alkotmányos patriotizmus” – azaz a közös alapértékek melletti elköteleződés – nem tudott gyökeret verni, mivel az alkotmányról soha nem folyt valódi nyilvános diskurzus. Ezt a belső bizonytalanságot tükrözi az a felmérés is, amely szerint a szlovákok mindössze 27 százaléka lenne hajlandó fegyverrel is harcolni az országáért.
Öllős László szerint a szlovák államiság korábbi pillérei – a nyelv dominanciája, a szocialista iparosodás és a népességnövekedés – mára megrendültek. A népesség fogy, az ipar szinte teljes egészében külföldi kézben van, a nemzeti kultúra pedig nehezen áll ellen a globális hatásoknak.
Ezt követően Illés Pál Attila, a Wacław Felczak Alapítvány igazgatója és a Magyar Külügyi Intézet kutatója a lengyel identitás és az alkotmány(ok) összefüggéseiről beszélt. Egedy Gergely professor emeritus az Egyesült Államok alkotott patriotizmusának gyökereit ismertette. Korhecz Tamás, az újvidéki UNION Egyetem Jogi és Üzleti Karának egyetemi tanára pedig Szerbia alkotmányos identitását elemezte.
A délutáni előadások során Smuk Péter, az NKE egyetemi tanára a rendszerváltoztatást követő magyarországi alkotmányos patriotizmus legitimációs kihívásairól és esélyeiről értekezett. Szabó Mátyás, az NKE adjunktusa az Osztrák–Magyar Monarchia alkotmányos patriotizmus kontextusait mutatta be. Halász Iván és Herbert Küpper, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem oktatója a német alkotmányos patriotizmus hazai és külhoni hatásait vizsgálták, végül Halász Iván a csehszlovák demokratikus hagyomány és az 1993 utáni cseh alkotmányos rendszer összefüggéseit foglalta össze.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes