NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

A diktatúráktól a demokráciáig – berlini tanulmányúton a Magyary Zoltán Szakkollégium

A vizsgaidőszak lezárultával 2026. január 27 - 30. között a Magyary Zoltán Szakkollégium államtudományi és nemzetközi igazgatási szakos hallgatói Szabó Máté Csaba igazgató vezetésével négynapos tanulmányúton vehettek részt Berlinben. A program középpontjában a diktatúrák működésének történeti megértése, a demokratikus intézményrendszer tudatosítása, valamint a magyar–német kapcsolatok aktuális kérdéseinek megismerése állt.

A látogatás időpontja szándékoltan egybeesett a holokauszt nemzetközi emléknapjával, amely különösen hangsúlyos keretet adott az út programjainak. Ennek jegyében nemcsak a Brandenburgi kapu melletti Holokauszt emlékművet keresték fel a szakkollégisták, de látogatást tettek a Sachsenhausen koncentrációs táborban, amely a náci terror mintatáboraként működött.

A berlini Topography of Terror dokumentációs központ kiállításán a csoport részletes betekintést kapott a náci diktatúra intézményi struktúrájába és mechanizmusaiba. A helyszínen – amely a Gestapo és az SS központjaként működött – a hallgatók kézzelfogható módon is érzékelték, hogyan válhat az államhatalom eszközévé az elnyomás, és milyen tényezők és lépések vezetnek a jogállamiság teljes felszámolásához. A program része volt a Stasi Múzeum meglátogatása is, ahol a hidegháborúban saját polgárait elnyomó kelet-német állambiztonsági szolgálat módszereit és a megfigyelőállam mindennapi gyakorlatát ismerhették meg a szakkollégisták.

A tanulmányút második része már a demokrácia és a jogállami alapokon nyugvó nemzetközi kapcsolatok eredményeire koncentrált.

A Bundestagban tett szakmai látogatás során hallgatóink megtekintették a német alkotmánytörténeti kiállítást, amely gazdag áttekintést nyújtott a modern német államiság és alkotmányos berendezkedés fejlődéséről. Külön figyelmet kapott a magyar és német alkotmányfejlődés közötti párhuzamok, valamint a két ország történeti és intézményi hasonlóságainak összevetése.

Az aktuális magyar-német kapcsolatok megismerése céljából a berlini magyar nagykövetség készséggel fogadta csoportunkat. Györkös Péter nagykövet úr részletes áttekintést adott a magyar–német kapcsolatok jelenlegi helyzetéről, a gazdasági, diplomáciai és kulturális együttműködés fontosabb területeiről. A szakkollégisták lehetőséget kaptak kérdéseik feltevésére, amelyek között a külpolitikai prioritásoktól, az államközi viszonyok jelenlegi változásáig, egészen a berlini mindennapokig számos téma előkerült.

A Collegium Hungaricumban tett látogatás során pedig a berlini magyar kulturális jelenlétről, kulturális diplomáciáról és a magyar intézményi hálózat feladatairól hallhattunk tartalmas előadást Nagy Márta intézetvezető asszonytól, aki estébe nyúlóan is örömmel válaszolt a szakkollégisták kérdéseire.

A látogatások során lehetőség nyílt arra, hogy a hallgatók ne csak elméleti tudásukra, hanem átélt élményeikre és reflexióikra is támaszkodva gondolják tovább a 20. századi totális rendszerek működését és kudarcait; és a békés demokratikus jogállami berendezkedés sikereit. Az időjárás zord volt ugyan, de a látottak fontos tapasztalatokkal gazdagították a hallgatókat a demokratikus intézmények, az alkotmányosság és a jogállami garanciák jelentőségéről – mindez pedig kiemelten fontos cél az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar képzéseiben.

A Magyary Zoltán Szakkollégium ezúton fejezi ki a köszönetét a Miniszterelnökségnek a tanulmányút anyagi feltételeinek biztosításáért, valamint a Kar azon dolgozóinak, akik segítették az út megvalósítását.

#MZSZK # MagyaryZoltánSzakkollégium #tanulmányút