E kérdésre kereték a választ a szakemberek azon a szakmai tanácskozáson, amelyet az NKE Állam- és Jogtörténeti Tanszéke és a Három királyfi, három királylány Alapítvány szervezett december 1-jén az Orczy Kollégiumban.
Az idei év gyermekek védelmét célzó jogszabályváltozásai nyomán fontossá vált az érintett szakmai területek közötti, az Alaptörvény alapjogi rendszerében megvalósuló párbeszéd. Ennek adott teret e szakmai fórum. A program elején Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Horváth Attila, az NKE, Államtudományi és Közigazgatási Kar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetője helyezte történelmi kontextusba a gyermekvédelem témáját. Aláhúzta: a régi világban könnyebben lehetett kezelni e kérdést, hiszen a nagycsaládok nyújtotta szélesebb körben nagyobb eséllyel lehetett találni olyan keresztmamát, vagy más rokont, aki a nehéz helyzetbe került kisgyermek befogadására és felnevelésére vállalkozott. A „rettenetes huszadik század” beköszöntével azonban megjelentek a nukleáris családok; s a szocializmust a preferált állami gondozás és makarenkói pofon gyakorlata fémjelezte. Statisztikák szerint a nyolcvanas években minden második állami gondozott bűnözővé vált. Innen indulva nagy utat tett meg Magyarország – jegyezte meg a professzor, hozzátéve: sok feladat maradt, ezekről lesz szó a folytatásban.
Elsőként jogi kerekasztal keretében cseréltek eszmét a meghívott szakértők: Tisztl Henrik, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke; Nagy Ildikó, gyerekjogász; Tari Kristóf szociális munkás, nevelőotthonban dolgozó nevelő; Varga-Hegyi Eszter, a LEA Alapítvány intézményvezetője és Dunai Attila, aki egykori állami gondozottként osztotta meg véleményét.
Tisztl Henrik a helyzetet ismertette: 23-24 ezer gyerek van jelenleg a szakellátásban, 110 ezren állnak összeköttetésben szakszolgálatokkal. Ahhoz, hogy mindegyiküknek legyen egy érzelmi támogató kapcsolata, ahhoz rendszerszinten kellene lépni, vélte. Tari Kristóf arra hívta fel a figyelmet, hogy 2020 óta a nevelőszülőség nincs már a korábbi, 40 órás tanfolyam elvégzéséhez kötve, ami egyrészt valóban gyorsítja a folyamatot, ugyanakkor kockázatokat is hordoz. Kiemelte továbbá a mentorprogramok és az utógondozás fontosságát, amely azonban problémás: kevés a kapacitás, és sok esetben nem is ismert a nagykorúvá vált, a rendszerből kikerülő fiatalok számára az utógondozási lehetőség.
Varga-Hegyi Eszter szerint az alapellátást meg kellene erősíteni: ma 138 Családok Átmeneti Otthona működik Magyarországon, ez nagyon kevés. A szakember által vezetett anyaotthonba naponta átlagosan tízen kérnének helyet, de teltház van, ezért lakhatási krízis esetén a felvételi elbeszélgetésre sem jönnek el, hiszen akkor azonnali segítségre lenne szükség. A jelenlegi szabályozás szerint vagy várandós kismama, vagy anya gyermekével lakhat anyaotthonban, örökbefogadást tervező nem, az ő helyzetük törvényi rendezést sürgetne.
Nagy Ildikó azt hangsúlyozta, hogy a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekek ne kerüljenek szakellátásba, ha pedig mégis, akkor az a cél, hogy minél előbb visszatérhessenek a családjukhoz. Az örökbefogadást illetően a szakember úgy látja: ha lemond a szülő a gyermekéről, akkor gördülékenyen megy a folyamat, hamar megtörténik a szülő találás (illesztés), és a hazai szabályozás megfelel a nemzetközi normáknak. A kórházban maradt gyermekekről azonban nem mondtak le a szülők, ezért ők gondozási helyre, nevelőszülőre várnak. A befogadó otthonok újra nyitását Nagy Ildikó jó iránynak tartja, mert kevés a nevelőszülő, kevés a szakember, ezért a jelenlegi helyzetben nincs más megoldás. Elhangzott az is: nincs kevesebb örökbefogadás, ám a gyerekek száma az utóbbi időben megháromszorozódott, ráadásul nagyon terheltek, sokan mentális zavarral és krónikus egészségügyi problémákkal küzdenek. Ráadásul az örökbefogadó párok (akik értelmiségiek és jómódúak) ugyancsak nehéz időszak után érkeznek, és egészséges gyereket várnak – jellemzően csak egyet, testvérek nélkül. Szomorú statisztika, hogy e párok fele ugyanakkor pszichés okok miatt alkalmatlan az örökbefogadásra.
Dunai Attila egykori állami gondozottként bejárta a rendszer több állomását is. Úgy látja, minden szintet – a családit, a nevelőintézetit, a gyermekotthonit csakúgy, mint a jogszabályit – újra kellene gondolni. Nagyon fontos lenne a folyamatos együttműködés a szintek között.
Nagy Ildikó elmondta: a gyerekeket akkor emelik ki a családból, ha a szülők a testi, érzelmi és értelmi fejlődésüket veszélyeztetik. A jelzési kötelezettség ma már nagyon erős és nagyon nagyfokú elhanyagolás esetén kerülnek csak ki a gyerekek a családból. Első lépés e felé a védelembe vétel – ekkor magatartási szabályokat írnak elő a szülőknek például a gyerekek iskolába járatása és egészségügyi ellátása kapcsán. Ezt követi a családba fogadás, amikor a nagyszülők vagy más rokonok fogadják be a gyerekeket. Varga-Hegyi Eszter azt hangsúlyozta, hogy esetkonferencián egyeztet a gyerekek sorsáról a szociális szféra, az egészségügy, az oktatás illetékese, és közösen vitatják meg, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a kicsik családban maradhassanak. Ha a szülők részéről nincs együttműködés, akkor az első lépés a már említett védelembe vétel.
Tari Kristóf szerint fontos lenne szabályozni, milyen feltételeknek kell megfelelnie a vérszerinti családnak ahhoz, hogy megszűnjön a veszélyeztetés és visszakerülhessenek a gyerekek. Mentorprogramokat kellene ide csatornázni, vélte a szakember. A nevelő- és örökbefogadó szülőket pedig elő kellene szűrni, mert volt olyan gyerek, aki kérte, hogy visszatérhessen a gyermekotthonba a nevelőszülőktől, mert bántalmazták őket. Ilyen akkoriban is előfordult, amikor még kötelező volt a nevelőszülői tanfolyamon részt venni. Tisztl Henrik ugyancsak az alapellátás megerősítését szorgalmazta anyagi forrásokkal, a nevelőszülők járandóságának megemelésével, társadalmi megbecsültséggel, több szakemberrel. Elhangzott az is, hogy a rendre januárban jelentkező diplomás minimálbérre való emelése a dolgozói juttatásoknak vajmi kevés. Hasonló végzettséggel az egészségügyben és az oktatásban is el lehet helyezkedni, amíg a jelenlegi helyzet nem rendeződik, jellemzően el fogják hagyni e szektort a szakemberek.
A második, civil kerekasztal nevű eszmecserén részt vett Kothencz János, az Ágota Alapítvány alapítója; Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke; Ékes Ilona, az ERGO - Európai Regionális Szervezet elnöke; Marton Kriszta, a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője, Danó Éva, a Várva Várt Alapítvány családgondozási referense, Pálfay Erzsébet a Trauma Hege Program alelnöke, és a gyermekotthonban felnőtt Kállai Oszkár Renátó, aki jelenleg szociálpedagógiát tanul és gyerekotthonban dolgozik. A résztvevők egyebek mellett az életpályamodell szükségességéről, a civil szervezetek szerepéről, feladatairól, a szakemberhiányról, a társadalmi integrációt elősegítő befogadásról, és az önkéntességgel járó elköteleződés fontosságáról beszéltek.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes