Dekabrizmus 200. A dekabrista eszmék és az utókor
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oroszország Története Kutatóműhelye és az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kormányzástani és Közpolitikai Tanszéke Dekabrizmus 200: A dekabrista eszmék és az utókor címmel tartott szakmai értekezésén a kutatók előadásaikban az 1825. december 26-án (az akkoriban használt oroszországi naptár szerint december 14-én) kirobbant dekabrista felkelésnek a 19. századi orosz autokratikus állam ideológiai, alkotmányelméleti önértelmezésére, valamint a későbbi orosz gondolkodásra gyakorolt hatását vizsgálták az államszervezet fejlődésének összefüggésében.
A szakmai értekezést Sashalmi Endre (PTE Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék), a kutatóműhely vezetője nyitotta meg, jelezve és hangsúlyozva, hogy a kutatások végcélja egy Orosz államéletrajz megírása, amely egyfelől kísérletet az államtörténetírás új műfaji megközelítésére, másfelől mintául szolgálhat további államéletrajzok elkészítése számára.
Cs. Kiss Lajos (NKE ÁNTK Kormányzástani és Közpolitikai Tanszék), a szakmai értekezés moderátora, bevezető előadásában kiemelte, hogy az államelméleti alapkutatásban a kiindulópontot, az elméletalkotások empirikus alapját mindig a „történelmi individuumokként” létező államok egymástól eltérő önértelmezései jelentik, amelyek megnevezésére az államtan (Staatslehre) kifejezést javasolja. Az ilyen módszertannal íródó európai államtanok közül az bizonyul alkalmasnak egy általános államelmélet kidolgozására, amelyik – a politikai terület konkrét legitimációs vitáiból kilépve, a demarkáció tudományelméleti problémáját igazság- és konszenzusképes formában megoldva – képessé válik az államjelenség „saját logikájú” tudományos megismerésére, elméleti leírására.
Sashalmi Endre előadása a fundamentális törvények és az alkotmány recepcióját vizsgálta a fogalomtörténet cambridge-i iskolájának módszertanával, egy nagyobb időintervallumot (1784-1832) ölelve fel. Ennek keretében kitért az Orosz Birodalom nyugati peremterületeinek (Finn Nagyhercegség, Lengyel Királyság) helyzetére, ahol az orosz cár korlátozott uralkodó volt, valamint arra, hogy a napóleoni háborúk utolsó időszakának (1814-1815) alkotmányos hulláma, továbbá I. Sándor 1818-as varsói beszéde milyen hatást gyakorolt az orosz közvéleményre. Zárásként rámutatott arra az érdekes jelenségre, hogy az Orosz Birodalom Alaptörvénye (1832), éppen a jogilag korlátlan uralkodói hatalmat, azaz az autokráciát kodifikálta.
Filippov Szergej (ELTE BTK) előadásának középpontjában Nyikita Muravjov úgynevezett „alkotmánytervezete” állt, aki a dekabristák Északi Társaságának vezetője volt. A tervezet úttörő módon vetette fel az Orosz Birodalom föderatív állammá történő átalakítását, és éles vitát váltott ki a dekabristák között. A decemberi puccs leverése után a föderalizmus gondolata nem merült feledésbe az orosz gondolkodásban, különböző változatokban újra előkerült. A 19. század második felében az orosz liberálisok részéről felmerült, hogy az 1860-as években bevezetett önkormányzatok erősítésével el lehet jutni az alkotmányos berendezkedésig, és akár a föderáció megvalósulásáig is. Ez az elgondolás a mai orosz rendszerkritikus ellenzék írásaiban is felbukkan.
Halász Iván (NKE ÁNTK Alkotmányjogi Tanszék) a dekabrista eszmék európai kontextusának rekonstrukciójára vállalkozott. Előadásában amellett érvelt, hogy az orosz autokratikus állam alkotmányos ellenőrzésére törekvő szellemi törekvések nem érthetők meg az európai államok több vektoros alkotmányos fejlődésének, és ezzel összefüggésben a korabeli nemzetközi hatalmi kontextusnak az elemzése nélkül. Főleg az 1812 és 1831 közötti időszakra koncentrált, amelyben több (egyebek mellett spanyol, francia, norvég, valamint belga) fontos alkotmány született. Nagyon összetett időszakról volt szó, amikor még hatottak a 18. század végének nagy közjogi eszméi, de ismertek voltak a forradalmak árnyoldalai is. Nemcsak a liberális, hanem a katolikus konzervatív gondolkodók is kénytelenek voltak sok dolgot újraértelmezni, valamint új erőként erősödött a nacionalizmus, azaz megjelentek a nemzeti egységtörekvések és a nemzetállamiság gondolata. Igaz, az utóbbi mozzanat még kevésbé érintette meg az orosz decemberi felkelés hazafias szervezőit.
Kiss Lajos András (NYE Filozófia Intézeti Tanszék) a 19. század második felének legfontosabb orosz államelméleti és politikafilozófiai irányzatainak sajátosságait mutatta be. Oroszországban ebben az időben fokozatosan az egyetemek és más kutatóműhelyek lettek a politika- és államfilozófiai elméletek kidolgozásának elsődleges színterei. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az olyan „magányos” gondolkodók, mint például az író, Lev Tolsztoj vagy a filozófus, Vlagyimir Szolovjov ne lehettek volna cselekvő résztvevői ezeknek a diskurzusoknak. Az előadás elsősorban a jog, az erkölcs, illetve a vallás prioritásához kapcsolódó, egymással olykor élesen szembenálló vitákat foglalta össze. Az előadó kiemelt szempontnak tekintette, hogy Magyarországon eddig egyáltalán nem (vagy csak érintőlegesen) kutatott szerzők munkáira helyezze a hangsúlyt. A fent említett gondolkodók mellett Konsztantyin Pobedonoszcev és Borisz Csicserin nézetei kerültek bemutatásra.
Kolontári Attila (Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala) előadása a dekabrista mozgalom születésének okait, a tovább élés esélyeit elemezte. A mozgalom létrejöttében komoly szerepet játszott a napóleoni háborúk tapasztalata, amikor 1812 és 1815 között katonák tízezrei, köztük a nemesi elit fiataljai fordultak meg Európa különböző országaiban és találkozhattak egy másik világgal, életformával, politikai berendezkedéssel. 1944–1945-ben hasonló történelmi szituáció adódott, s katonák milliói, tisztek, tábornokok tértek vissza a győztesek öntudatával, a külföldön látottakkal s a háború utáni élettel kapcsolatos elvárásaikkal. Már a kortársak is emlegették a párhuzamot a két történelmi szituáció között. Sztálin pontosan tisztában volt a veszéllyel, ezért a terrorgépezet felpörgetésével, a legkisebb elégedetlenség szigorú megtorlásával, a katonai elit tagjai elleni preventív represszióval igyekezett visszaszorítani a szellemet a palackba. A jelenség kapcsán a történeti szakirodalomban szokás „neodekabristákról”, „elveszett dekabrista nemzedékről” beszélni, amely ugyan a fenti okok miatt nem tudott a szervezkedés azon fokára eljutni, mint 19. századi elődje, de egyes, a sztálini tisztogatásokat túlélt tagjait később ott találjuk a formálódó orosz, szovjet disszidens mozgalomban, sőt akár a peresztrojka támogatói között.
A szakmai értekezés intenzív vitával, majd Sashalmi Endre összefoglaló megjegyzéseivel zárult.
Az összefoglalót készítette Cs. Kiss Lajos és Sashalmi Endre