A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (ÁNTK) szeptember 8-án tartotta meg hagyományos Orientation Day rendezvényét az NKE-n. Az idei szemeszter különleges, hiszen először választotta rekordszámú nemzetközi hallgató az NKE-t tanulmányi helyszínként. Az esemény célja az volt, hogy a nemzetközi és Erasmus-hallgatók megismerkedjenek az egyetem működésével, a kar tanszékeivel, a tanulmányi és adminisztratív folyamatokkal, valamint a közösségi élet nyújtotta lehetőségekkel.
Az ÁNTK nevében Zachar Péter Krisztián, a kar nemzetközi dékánhelyettese, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék vezetője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy „ilyen sokan választották Magyarországot és Budapestet nemzetközi tanulmányaikhoz. Reméljük, hogy felejthetetlen időt töltenek ebben a gyönyörű városban!” – tette hozzá.
A dékánhelyettes elmondta, hogy az NKE gazdag történelmi múltra tekint vissza, amely a 19. századi reformkorban gyökerezik, amikor a Ludovika Akadémia megalapításával a katonai képzésre specializálódott felsőoktatási intézmény jött létre. Ma az egyetem öt karral működik, amelyek közül a legfiatalabb, a Nemeskürty Istvánról elnevezett Tanárképző Kar. „Büszkék vagyunk arra, hogy az ÁNTK a legnagyobb az egyetemen, és nálunk tanul a legtöbb nemzetközi diák, hiszen a globális közigazgatás megértése elengedhetetlen a mai összekapcsolt világban” – hangsúlyozta Zachar Péter Krisztián.
A dékánhelyettes beszélt arról is, hogy az egyetem széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, Erasmus-megállapodásokkal és egyéb együttműködésekkel számos európai és Európán kívüli országgal, például Kínával és az Egyesült Államokkal is kapcsolatban áll, valamint hozzátette, az NKE célja, hogy a közszolgálati oktatás, a modern pedagógiai módszerek és a nemzetközi tudományosság együttes központjává váljon. Kiemelte, hogy a kar angol nyelvű képzési portfóliója teljes körű, az alapszaktól a doktori iskoláig, külön kiemelve a Közép-Európában egyedülálló nemzetközi kiberbiztonsági mesterképzést, amely a kiberbűnözés és kiberhadviselés kérdéseivel foglalkozik.
Zachar Péter Krisztián arra biztatta a hallgatókat, hogy fedezzék fel Budapestet, használják ki a campus sportlétesítményeit, és vegyenek részt az egyetem eseményein, például a Nagyköveti Fórumon, ahol neves diplomaták tartanak előadásokat. Felhívta a hallgatók figyelmét arra is, hogy az NKE könyvtára egyedülálló nemzetközi adatbázisokkal támogatja a kutatásokat. „Legyenek a saját országuk nagykövetei, osszák meg velünk kultúrájukat, és vigyenek haza valami különlegeset Budapestről!” – emelte ki zárszavában a dékánhelyettes.
A rendezvényen több tanszék képviselője is bemutatkozott, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak az oktatott tárgyakról és a tanszékek tevékenységéről. Kondor Zsuzsanna, a Közpénzügyi Tanszék mesteroktatója bemutatta a tanszék kurzusait, amelyek a közpénzügyek széles spektrumát fedik le, beleértve az EU-s finanszírozási programokat és a költségvetési rendszerek tervezését. Elmondta, hogy saját angol nyelvű kurzusa, a stratégiai és projektmenedzsment különösen népszerű, mivel játékos formában ösztönzi a hallgatókat egy nemzetközi diákokat integráló projekt kidolgozására. „Célunk, hogy interaktív környezetet teremtsünk, ahol a hallgatók és én is élvezhetjük a közös munkát, akár dalokat vagy regényeket is bevonva a tanulásba” – fogalmazott Kondor Zsuzsanna.
Szirbik Miklós, az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék adjunktusa az európai jogi tanulmányok fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy az európai és nemzetközi jog izgalmas terület, amely az Európai Unió döntéshozatali folyamatait és jogi hatásköreit vizsgálja. A tanszék az elméleti tudást gyakorlati tapasztalatokkal ötvözi, különös tekintettel a jogvitákra, amelyek gyakran drámai és izgalmas helyzeteket teremtenek. Példaként említette a „Dassonville-formula” bírósági döntést, amely maradandó élményt nyújt a hallgatók számára.
Sáfrán József, a Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Tanszék adjunktusa bemutatta a tanszék szigorú, de elengedhetetlen kurzusait, mint például a bevezetés a közjogba és az összehasonlító közjog, amelyeknek a koordinátora. A tanszék a kormányzati és helyi közigazgatás, valamint a rendészeti és katonai jog kérdéseivel foglalkozik, és lehetőséget kínál angol nyelvű szakdolgozat írására is.
Varga András, az Európai Tanulmányok Tanszék adjunktusa az Európai Unió identitásával, integrációs elméleteivel és döntéshozatali folyamataival foglalkozó kurzusokat ismertetett, kiemelve a kötetlenebb, barátságos oktatási környezetet.
A képzési kínálat mellett az adminisztratív folyamatokról is szó esett. Artner Zsombor Erasmus hallgatói koordinátor ismertette a nemzetközi hallgatók számára nyújtott támogatást és a program részleteit. Almási Szilvia és Drahota Gergő a Tanulmányi Osztály képviseletében prezentációval segítették a hallgatókat a beiratkozási és adminisztratív folyamatok megértésében. Együd Boglárka, a kar Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) nemzetközi ügyekért felelős képviselője bemutatta a HÖK tevékenységét, és ismertette, hogyan segíti a hallgatók közösségi életét. A koordinátorok arra biztatták a hallgatókat, hogy maradjanak nyitottak és élvezzék magyarországi tartózkodásukat.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szabó András