Dunaszerdahely adott otthont a Szladits Károly Nemzetközi Diákkonferenciának április 28-30. között. A Közép-európai Alapítvány (Central European Foundation, CEF) szervezésében megvalósuló esemény célja a 20. századi neves magánjogtudós, Szladits Károly szellemi örökségének ápolása volt. A konferencia szakmai védnöke Mészáros Lajos emeritus alkotmánybíró volt.
A tanácskozáson magyarországi, romániai, szerbiai és szlovákiai magyar hallgatók vettek részt, akik a Szladits mint inspiráció témakörben mélyedtek el. A résztvevőknek előzetesen a Dunaszerdahelyen született jogtudós munkásságához kapcsolódó előadásokkal kellett készülniük, amelynek köszönhetően a konferencia élénk szellemi párbeszéd színterévé vált.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három hallgatója, Csubák Szonja, Duboviczki Miklós Marcell és Kecskeméti Árpád képviselte az ÁNTK Civilisztikai Tanszékét és a Magyary Zoltán Szakkollégiumot. A Magánjogi Kutatóműhely tagjaiként a hallagtók egy átfogó előadást tartottak Állami beavatkozások és a közérdekű korlátozások kérdésköre a két világháború közötti időszakban Szladits Károly művei alapján címmel. Felkészülésüket Dúl János, a Civilisztikai Tanszék adjunktusa támogatta, és munkájuk elismeréseként a zsűri az egyetem csapatának ítélte a konferencia díját.
Duboviczki Miklós Marcell, a csapat egyik tagja beszámolt arról, hogy a konferencia nemcsak tartalmas, hanem inspiráló élményekkel is szolgált. Kiemelte, hogy minden résztvevő színvonalas és gondolatébresztő előadást tartott és külön elismeréssel szólt a Nagyszombati Egyetem és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatóinak prezentációiról, amelyek Szladits Károly szomszédos országok jogrendszerére gyakorolt hatását elemezték.
Szöveg: Duboviczki Miklós Marcell és Dúl János
Fotó: Csudai Sándor - Origo