Életfeladatainkkal való küzdelmeinkről és az identitás kialakulásának szakaszairól tartott előadást Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen március 18-án. A Lélekmelengető című rendezvénysorozat nagy érdeklődésre számot tartó, harmadik eseményét az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzata szervezte.
Mindenki számára alapvető, hogy az életfeladatainkkal, hogyan küzdünk meg, különös tekintettel az identitásépítés feladatára – jelentette ki bevezetőjében Bagdy Emőke, aki egyebek mellett arról beszélt, milyen fontos szerepet jelent az ember életében a gondoskodó, támogató környezet. A klinikai szakpszichológus hangsúlyozta: kölcsönös egymásra utaltságban élünk, mert szükségünk van mások visszacsatolására ahhoz, hogy embernek érezhessük magunkat, ez a visszatükrözés. Rámutatott: ahhoz, hogy valaki egészséges, boldog, életszerető fiatal felnőtté válhasson, szükséges a „töltőanyag”, az identitásépítéshez pedig a támogató környezet mellett saját célok és vágyak is kellenek.
„Mindenki élete páratlan életmű, nem rozoga viskó, hanem csodálatos palota” – fogalmazott Bagdy Emőke, kiemelve: törekedni kell arra, hogy az életünk háza egy jól megalapozott „épület” legyen és végig fejlődjünk életutunkon. Ehhez arra van szükség, hogy a genetika „hardverparancsa” alapján bizonyos életszakaszokban megtörténjenek a kellő események – tette hozzá. Kitért a szülők és nevelők szerepére ebben a folyamatban és hangsúlyozta a „kulcsingerek” fontosságát is, amelyek által kibontakozhat a tehetség és kifejlődhetnek a genetika által bennünk lévő készségek. Ha a szenzitív életszakaszokban megkapjuk ezeket a kulcsingereket, megtörténik a mély bevésődés – fejtette ki, példaként említve a beszéd kialakulását.
„A mi személyes felelősségünk az emberi boldogságban nem több, mint odafigyelni és megadni azt, amire a fejlődő szervezetnek szüksége van” – jelentette ki a pszichológiatudomány kandidátusa, aki úgy fogalmazott: nevelni annyi, mint növelni, vagyis „kiszeretni a másikból azt, amit magával hozott”, ha pedig ez megtörténik, a fejlődés optimális ívű lesz.
Bagdy Emőke részletesen beszélt az identitás kialakulásának szakaszairól. Kiemelte, hogy már az első kilenc hónapban is számos tudás halmozódik fel a sejtmemóriában. Fontosnak nevezte az „aranyórát”, vagyis a születés utáni kétszer 24 órát, amikor szükség van a megfelelő kötődést kiváltó kulcsingerekre, vagyis az anyával való testi érintésre, az ölelésre. Beszélt a fejlődés első félévéről is, amely az anyával és a környezettel való szimbiózist jelenti. Ha ebben az időszakban megkapjuk a megfelelő kulcsingereket, megtanuljuk, milyen elfogadottnak lenni, ami hozzásegít a felnőttkori helyes önkép kialakulásához és ahhoz, hogy elfogadjuk, szeretnivalók vagyunk -részletezte. Kitért arra is, hogy az édesanya kedélye és derűje, illetve a család szeretete olyan alapokat épít, amely megalapozza az „életre való jogosultság” érzését.
A szakpszichológus beszélt a 7 és 15 hónapos korban bekövetkező szeparációról, amikor kialakul a „kötődési munkamodell”, vagyis, hogy mennyire tud valaki bizalommal fordulni mások felé. Az édesanya feltétel nélküli szeretete, viselkedése, jelenléte, vagy jelen nem léte határozza meg, hogy valakiben biztonságos, bizonytalan, vagy ambivalens kötődés alakul ki – fogalmazott. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy sokszor a szülőnek sincsen mintája, ezért nem tudja megadni a gyereknek azt, amire szüksége lenne.
Az identitás kialakulásának következő szakaszával, vagyis a dackorszakkal kapcsolatban Bagdy Emőke kifejtette: a gyereknek két és féléves koráig a megfelelő szülői támogatás mellett hagyni kell, hogy mindent kipróbáljon, ellenkező esetben felnőttként nehezen hoz majd döntéseket és pánikbeteg is lehet. A szakember ezután beszélt az óvodáskorban kialakuló nemi identitásról, kiemelve, hogy minden lány életében az első férfi az édesapja, a fiúknál pedig az édesanya, és ahogy a szülők bánnak egymással, az lesz a példa a gyerekek számára is. Rámutatott: ha valaki „megszenvedi” a gyerekkorát, nehezen alakul ki benne a családalapítási vágy. A szakpszichológus a 6 és 10 éves kor közötti időszakból a kompetenciák kialakulásának fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta a szülők és a pedagógusok elfogadó szeretetét, bizalmát és támogatását, ugyanakkor elítélte azt, amikor egy gyereket megaláznak csak azért, mert nem tud valamit.
A prepubertás és a pubertás kor, valamint az ivarérettség napjainkban fizikailag felgyorsult, érzelmileg viszont lelassult a férfiaknál és a nőknél is – fogalmazott Bagdy Emőke. Kitért az ilyenkor bekövetkező idegrendszeri változásokra, az új kapcsolati és kötődési formákra, illetve a kortárscsoportok és a barátságok jelentőségére. Alapvető szükségletnek nevezte a kölcsönös szeretetet, felhívva a figyelmet a helyes önszeretet fontosságára is.
A 14 és 16 éves kor körül kötött kapcsolatok jelentőségével kapcsolatban a kandidátus emlékeztetett: a korábbi személyes találkozások napjainkban átkerültek az online térbe, amivel sokszor becsapják egymást a fiatalok. Úgy fogalmazott: az eszközhasználat sokszor „két ember közé áll”, mert még akkor is a telefonnal vannak elfoglalva, amikor egymás mellett ülnek. Azért fontos egymás szemébe nézni, mert energiával tölt fel és így megismerjük a másik emberi minőségét is – tette hozzá.
Az identitásépítéshez hozzátartozik az ősök, a gyökerek, a származás és a családtörténetek ismerete, valamint a világnézet, a meggyőződés és hitrendszer is – emlékeztetett a szakpszichológus, kiemelve, hogy mindezek kialakulásához a kulcsingert egyetemistakorban általában az idősebb mentorok, vagy tutorok adják meg. Az identitást Bagdy Emőke lelki gerincoszlopnak nevezte, hangsúlyozva: az identitásépítés lényege, hogy önmagunkat kibontakoztassuk. Arra kérte a fiatalokat, legyenek szabadok, kritikusak, aktívak és ne kövessenek hamis, kaméleon identitást.
Kérdésre válaszolva a szakember az önismeret fontosságról beszélt, lényegesnek nevezve a negatív hatások feltárást és mások hibáztatásának elengedését.
„Ne hibáztass mást, míg nem tettél lépéseket a korrekcióra” – jelentette ki Bagdy Emőke, rámutatva: szándékosan senkit nem lehet megváltoztatni, mert a változás kulcsa a fejlődés és az önismeret. Felnőtt ember az, aki tud másokat szeretni, felelősséget vállalni és elköteleződni – összegezte a szakpszichológus.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes