NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

„Mindenki másnak szakmája van, nekünk az agráriumban pedig életformánk”

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) Hallgatói Önkormányzata (HÖK) február 27-én, „ÁNTKultúr” címmel szervezett rendezvényt az egyetem Szent László Kápolnájában, amelynek vendége Nagy István agrárminiszter volt. A tárcavezető az eseményen kiemelte: jelenleg az agrárium a leginkább innovatív ágazat, ahol a generációváltásban hatalmas lehetőség van.

Az eseményen részt vett Deli Gergely, az egyetem rektora és Bartóki-Gönczy Balázs, az ÁNTK tudományos dékánhelyettese is. Köszöntő beszédében a dékánhelyettes üdvözölte az esemény létrejöttét, majd kifejtette, hogy az éghajlatváltozás, a víztárolás, a háború és a kereskedelmi konfliktusok mind hatással vannak a mezőgazdasági ágazatra. Szabó Zsanett, az ÁNTK HÖK elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta a hallgatói élet gazdagításának fontosságát a különféle tudományos területeken, megjegyezve, hogy a szóban forgó téma kihatással van a társadalom egészére.

„Az agráriumban a munkaerő több mint 60 százaléka 65 évesnél idősebb emberekből áll, a diplomások csupán négy százaléka lép be az ágazatba” – ismertette Nagy István agrárminiszter a terület jelenlegi helyzetét. Ugyanakkor kiemelte, hogy láthatóan divat lett vidéken élni, mivel olyan értelmiségiek költöztek ki nagy számban például a tanyavilágba, akik megcsömörlöttek az urbanizációs léttől.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a mezőgazdasági ágazat milyen történelmi kihívásokkal küzdött, különös tekintettel a független paraszti társadalmat megbélyegző kommunista rezsim tartós hatásaira. Megjegyezte: az öröklődés megszakítása tudásvesztést eredményezett.

Hangsúlyozta, a mezőgazdaság olyan életmód, amely szorgalmas munkát igényel, és megjegyezte, hogy az ágazat továbbra is működőképes. „Fantasztikus dolog, ha saját kezünkkel teremtünk” – emelte ki Nagy István. A miniszter bemutatta a mezőgazdasági ágazat hatalmas lehetőségeit, állítva, hogy ez most az egyik leginnovatívabb iparág, amely különféle területeken vonzza a tudást. Például a drónok és a műholdas technológia használata lehetővé teszi a növények betegség-hotspotjainak pontos azonosítását, kiküszöbölve a növényvédő szerek széles körű alkalmazásának szükségességét.

Szerinte a cél az, hogy a földet jobb állapotban adjuk át a jövő generációinak, mint ahogy kaptuk. „Mindenki másnak szakmája van, nekünk az agráriumban pedig életformánk” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, azok, akik tudatosan úgy döntenek, hogy részt vesznek a mezőgazdaságban, soha nem fogják megbánni, mivel az biztonságos jövőt kínál. Bejelentette, hogy 2025 a 21. századi mezőgazdaság újjászületésének éve lesz Magyarországon.

Az uniós közös agrárpolitika jövőjéről Nagy István elmondta: a magyar EU-elnökség egyik nagy sikere, hogy 27 agrárminiszter egyet tudott érteni abban, miszerint 2027 után a közös agrárpolitika válságálló, versenyképes, gazdabarát, tudásalapú, fenntartható legyen. Kérdésre válaszolva arra is figyelmeztetett, hogy Ukrajna EU-csatlakozása jelentős veszteségeket okozhat Magyarország számára.

 

Szöveg: Harangozó Éva

Fotó: Szilágyi Dénes