Kína stratégiai céljai és az átalakuló világrend címmel tartott tudományos előadást november végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Dr. P. Szabó Sándor, az NKE ÁNTK Kína-tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia által 21 éve minden év novemberében megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatba illeszkedett, melynek idei mottója „tudományos tanácsadás a társadalom szolgálatában” volt.
Mint Dr. P. Szabó Sándor elmondta, két dolog ma már széles körben axiómaként elfogadott: egyrészt, hogy a világrend változik, másrészt, hogy a világrend változásának legfőbb mozgatórugója Kína. Mint az előadó rámutatott, ennek ellenére Kínát egyfajta sűrű stratégiai köd veszi körül, és nagyon kevesen képesek világosan látni, hogy mi van a stratégiai köd mögött. Márpedig, ha Kína a világrend változásának legfőbb mozgatórugója, akkor alapvető fontosságú vele kapcsolatban a stratégiai tisztánlátás.
Az előadás célja az volt, hogy az érdeklődőket bevigye a stratégiai köd mögé, és ennek során bemutassa Kína pontos helyét és szerepét a globális térben, feltárja, hogy mely országok a legjelentősebb együttműködő partnerei, ismertesse a Kínai Népköztársaság legfontosabb stratégiai céljait és stratégiai eszközrendszereit, vagyis azt, hogy az ázsiai nagyhatalom mit akar elérni, és mindezt hogyan szeretné megvalósítani.
A program résztvevői megismerhették, hogy Kína milyen stratégiák mentén, és milyen eszközökkel formálja a világrendet, vagy ahogy napjaink vezető kínai politikai döntéshozói gyakorta megfogalmazzák, „a globális kormányzás rendszerét”.
Az előadás végén Dr. P. Szabó Sándor válaszolt a program résztvevői által feltett kérdésekre.
Szöveg: NKE ÁNTK Kína-tanulmányok Tanszék