NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Hogyan segíti az MI a kutatói munkát?

Tudomány, kommunikáció, mesterséges intelligencia címmel rendezett eszmecserét az NKE Tudománystratégiai Irodája és Tudomány és Társadalom Kutatóműhelye az NKE John Lukacs Társalgójában, május 23-án.

Falyuna Nóra, a Tudomány és Társadalom Kutatóműhely vezetője köszöntőjében kiemelte, a mesterséges intelligencia (MI) a társadalomtudományi kutatásokban egyre nagyobb érdeklődést kelt, ám még nincs kidolgozva egy átfogó tudományos narratíva és elméleti keretrendszer az MI meghatározására.

Demeter Márton, az NKE Tudománystratégia Irodájának vezetője megnyitójában elmondta: a rendezvény középpontjában a publikálási folyamat és az MI használatának összefüggései állnak.

Ezt követően Manuel Goyanes Mesterséges intelligencia a társadalomtudományi kutatásokban címmel tartott előadást, aki úgy vélte, az MI egy új korszak kezdetét jelzi a tudományos publikációk kapcsán is tudományos, módszertani szempontból.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen szóba került az újságírói felelősség kérdése, azaz, hogy a témák megalkotásánál, a helyesírás ellenőrzésénél nagy segítség az MI, ám a résztvevők javaslata szerint a cikkek megírásának feladatát nem szabad átadni gépeknek.

A beszélgetésről bővebben is olvashat az egyetem tudományos portálján, a ludovika.hu cikkében.

 

Szöveg: Kovács Lilla

Fotó: Szilágyi Dénes