A dualizmus kora és jogrendszere címmel tartott konferenciát az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszéke az érdeklődők számára április 25-én.
A dualizmus az 1867. évi XII. törvénycikkel az átalakulóban lévő társadalom korszakát és a polgári átalakulást teremtette meg, amely bizonyos értelemben előkészítette a jogállami szabályozást, bár ekkor még messze voltunk a felekezeti egyenjogúságtól – fejtette ki Bódi Stefánia. A konferencia levezető elnöke kiemelte: a dualizmus kori törvények más területekre is kihatottak, mint például a házasság, valamint az anyakönyvi tárgyú szabályozásokra is. A bevett vallások fogalmát ugyanakkor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején megszületett törvényekből ismerhetjük meg. Bódi Stefánia felidézte: Trefort Ágoston vallásügyi miniszter foglalt állást elsőként az állam és az egyház elválasztása mellett.
A dualista korszak kormányzatai a közigazgatás, valamint a helyi közigazgatás átalakítására törekedtek, ezáltal több lépcsőben tudták meghatározni a városokra vonatkozó közjogi kereteket – részletezte Schweitzer Gábor egyetemi tanár, aki kitért az egyes várostípusokra, továbbá Budapest, valamint Fiume jogállásának sajátosságaira. A szabályozás jellemzői közé tartozott, hogy önálló városi törvény elfogadása helyett a vármegyék alá tartozó rendezett tanácsú városokat a községi törvény, míg a törvényhatósági joggal felruházott városokat a törvényhatóságokról szóló törvény keretei között szabályozták. Ez utóbbi az a célt szolgálta, hogy közelítse egymáshoz a vármegyék és a törvényhatósági jogkörrel felruházott városok státuszát, jogosultságait és közigazgatási felépítését is – fogalmazta meg előadásában.
A polgári házasságról a konferencia következő részében Szmodis Jenő habilitált egyetemi docens fogalmazott meg gondolatokat történelemfilozófiai kontextusban. Előadásában visszanyúlt a római jogi hagyományokig, majd a kánonjogban megjelenő házassági akadályokra és az ortodox vallás álláspontja szerint a házasság szentségi jellegére is kitért. Az 1873-ban Deák Ferenc megtartotta utolsó parlamenti beszédét, amelyben a házasságot polgári és nem vallási kérdésnek minősítette – hangsúlyozta Szmodis Jenő. Hozzátette azt is, hogy a Deák-féle koncepció a későbbiekben nagy hatást gyakorolt, így a Wekerle-kormány ideje alatt is javaslatot tettek ennek módosítására és 1883-ban azt az uralkodó elé terjesztették. Kiemelte Szilágyi Dezső polgári jogok egyenlőségének megteremtését célzó programját is: nyolc felekezet, nyolc házassági jog.
Gulyás Attila mesteroktató a korszak ma már kevésbé ismert, ugyanakkor ezen időszak meghatározó elemét ismertette az érdeklődőkkel: a párbajok jogi szabályozását. A korábban létrehozott törvények általánosságban tiltották a párbajokat, de konkrét büntetési tételeket nem rendeltek ezekhez – ismertette az előadó, majd különböző extrém felmerülő eseteket is megemlített. Kiemelte az első magyar büntetőjogi kódex megjelenését, amely a Csemegi-kódex volt és kitért a parlamenti vitákban megjelenő párbajjal kapcsolatos dilemmákra. Ezek mentén a magyar nézőpont a Csemegi-kódexben önálló kategóriába sorolta a párbajt a dualizmus időszakában.
A magzati jogállás szabályozásáról kapcsolatos kérdések tekintetében Keresztes Csaba, a Közigazgatástudományi Doktori Iskola doktorandusza mutatta be előadását. Az osztrák polgári törvénykönyv deklarálta először azt, hogy minden ember jogképes, de Magyarországon már az 1848/49-es törvények is tartalmazzák – fogalmazta meg. Volt lehetőség a házasságon kívül született gyermek „törvényesítésére” utólagos házasságkötéssel vagy királyi kegyelem útján, azonban az előadó kiemelte, hogy a méhmagzat státusza kihatással volt a későbbiekben született jogállására.
Szöveg: Szabó Zsanett