Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Osztálya a Hallgatói Önkormányzattal közösen szervezte meg a második félév elején az immár hagyományos Erasmus+ fogadóóra című eseményt.
A program keretében az érdeklődő hallgatók megismerhették az Európai Unió felsőoktatási mobilitási programjának tanulmányi- és szakmai gyakorlati mobilitási lehetőségeit. Az esemény során naprakész és hiteles információkkal teli tájékoztatást kaptak az ÁNTK Nemzetközi Osztályának munkatársától.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyary Zoltán Szakkollégium hallgatóinak külön is tartott ismertető online eseményt a Nemzetközi Osztály.
Az online térben zajló eseményeken Artner Zsombor, kari Erasmus-koordinátor ismertette a pályázati lehetőségeket, részletesen ecsetelte a pályázás előnyeit, de nem hallgatta el az esetleges buktatókat sem. Elmondta, hogy egy pályázó hallgatónak milyen teendői vannak, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy mik a ténylegesen sikeres mobilitás kulcselemei, nem is olyannyira titkos részletei.
Az előadásokat követően az előadó és Farkas Noémi osztályvezető készségesen válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
A jelenleg zajló és jövőbeni kiírások kapcsán sikeres pályázást kívánunk minden hallgatónak!
Szöveg: ÁNTK Nemzetközi Osztály