A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara hatodik alkalommal rendezi meg BALKÁN konferenciáját, mely idén „Az Európai Unió kapujában” alcímet viseli. A rendezvényre hagyományosan ősszel, 2023. november 17-én (péntek) kerül sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a hazai kutatók és doktoranduszok számára tudományos eredményeik prezentálására, ezen felül személyes és szakmai kapcsolatok, valamint együttműködések kiépítésére.
A korábbi konferenciák az alábbi kérdéseket járták körbe: Autonómia és önrendelkezés a Balkánon (III. konferencia, melyből később kötet is készült: https://webshop.ludovika.hu/termek/konyvek/gazdasagtudomany/autonomia-es-onrendelkezes-a-balkanon/), Válság egykor és ma (IV. konferencia), valamint a Balkán a változó nemzetközi térben (V. konferencia).
Az idei konferencia fókuszában a bővítéspolitika áll, mivel az Európai Unió bővítésének lehetősége folyamatos napirendi témát jelent mind a hazai, mind pedig az uniós szintéren. A csatlakozó országok felkészültsége eltérő és a közösség is eltérő prioritásokat határozott meg a céljai között, mely lassuló bővítést eredményezett az elmúlt években.
A konferenciára azon előadók jelentkezését várják, akik bemutatják a nyugat-balkáni országok felkészültségét (gazdasági, társadalmi, politikai szempontokat elemezve), illetve az EU abszorpciós képességét mutatják be. Az európaizáció témakörén túl a régió tagországainak Európa-politikájának és csatlakozás utáni teljesítményük bemutatásával foglalkozó jelentkezéseket is várnak a szervezők.
A kutatási eredmények bemutatására előadás formájában nyílik lehetőség. A konferencia nyelve magyar és angol. A jelentkezés feltétele egy legalább 1000-2000 karakter terjedelmű magyar vagy angol nyelvű absztrakt elküldése 2023. október 15-ig word formátumban. A szekciók összetételének meghatározása a beérkezett jelentkezések alapján történik a program összeállításával.
Bővebb információkért és az absztrakt elküldésével kérjük, keressék Dr. Ördögh Tibor, egyetemi docenst, az esemény főszervezőjét az Ordogh.Tibor@uni-nke.hu e-mail címen.