2023. szeptember 21-22. között került megrendezésre a Miskolci Egyetem szervezésében a III. Országos Miskolci Jogi Disputa verseny, amelyen 42 hallgató – köztük Karunk hallgatói is – hét körben mérte össze tudását. Az ország számos városából érkező fiatal részvételével összesen 14 csapat vett részt a megmérettetésen, köztük a Miskolci Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Széchenyi Egyetem hallgatói.
A versenyen háromtagú szakmai szűri értékelte a csapatok munkáját, amelynek elnöke Prof. Dr. Szabó Miklós a Miskolci Egyetem egyetemi tanára volt. A zsűri tagjai Dr. Nyikes Zita, a Miskolci Egyetem kommunikációs igazgatója és Dr. Guba Zoltán, a Guba Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje voltak. A megmérettetés az Igazságügyi Minisztérium "Jogászképzés színvonalának emelését célzó programja" keretében valósult meg.
A vita egy rendkívül aktuális kérdést feszegetett, a verseny középpontjában a következő tételmondat állt: "A véleménynyilvánítás szabadsága megvalósul a közösségi médiában – ábránd vagy valóság?"
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről két csapat is indult a versenyen, melyen remekül teljesítve az egyik formáció az első helyezést nyerte el. A győztes csapatot Kovács Martin (ÁTMA V.), Szabó György Dominik (NIG III.) és Szilágyi Bulcsú Gyula (ÁTMA IV.) alkották. Mindhárom hallgató az Ostrakon Szakkollégium tagja, ahol hagyományosan nagy odafigyeléssel ápolják a vitakultúrát köszönhetően Dr. Pál Gábornak, a Szakkollégium igazgatójának is. A Szakkollégium tagjai szinte már rutinos vitázóknak számítanak, hiszen rendszeresen vesznek részt belsős és egyetemi vitaversenyeken, ahol különböző vitaformátumokat gyakorolnak, mint például a Brit parlamenti, Karl Popper vagy Oxfordi stílusú viták. Az előző félévben egy belsős kurzus is megrendezésre került, ahol az MCC vitaakadémiájáról érkező oktató segítette az Ostrakon tagjait a vitakultúra mélyebb megismerésében és fejlesztésében.
Szöveg: Hornyák Réka