NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Az intézményépítés és nemzetköziesítés tapasztalatai amerikai szemmel

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (ÁNTK) és az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) közös workshopot tartott 2023. május 23-án. Az eseményen Deborah Avant, a University of Denver professzora tartott gondolatébresztő előadást eddigi intézményépítéssel összefüggő, valamint magasan jegyzett nemzetközi folyóiratok elindításával, szerkesztésével, működtetésével kapcsolatos tapasztalatairól. Ezt követően a meghívottak vitathatták meg az elhangzottakat, kérdezhették a vendéget és egymással is megoszthatták vonatkozó ismereteiket, tudásukat és tapasztalataikat. A kötetlen beszélgetés során szóba kerültek a motiváció, a megfelelő csapatépítés, a közös vízió kidolgozásának kérdése mellett az amerikai tudományos folyóiratokba való publikálási lehetőségek is.

A beszélgetést Dr. Zachar Péter Krisztián, az ÁNTK nemzetközi dékánhelyettese nyitotta meg és Szakos Judit, az EJKK Amerika Kutatóintézet intézeti koordinátora vezette.

 


Címkék: ÁNTK