A Nemzetközi Jogi TDK keretében tartott vendégelőadást március 22-én Tom Buitelaar, a Leiden University oktatója, aki előadásában a béke és az igazság eszméinek versengését vázolta fel a hallgatóságnak. A fegyveres konfliktusok egyik örök kérdése: mely magasztos eszmének, célnak biztosítsunk elsőbbséget.
Egyes gondolkodók szerint a két eszme egymást erősíti, hiszen egyrészt mentális szempontból az igazságszolgáltatás megvalósításával eljuthatunk az események feldolgozásáig és a továbblépésig. Történelmi nézőpontból az igazság normájának érvényre juttatása a tények feltárására és az objektívnek mondható narratíva kialakítására szolgál (lásd a nürnbergi büntetőbírósági eljárás a holokauszt kapcsán). Társadalmi szempontból pedig az ellenségnek tekintett népcsoport démonizálása és a kollektív felelősség helyett az egyéni felelősség talajára helyezkedve elmozdulhatunk a megbékélés irányába.
Az ellentétes tábort alkotó, leginkább realistának tekinthető csoport szerint viszont az igazságszolgáltatás priorizálása ellehetetleníti a politikai megegyezést, idegen, nyugati felelősségre vonási modellt erőltet a helyiekre, elvonja a figyelmet a más jellegű (akár katonai) megoldásokról és átalakítja, polarizálja a konfliktus narratíváját. Utóbbira kiváló példát jelenthet a Moammer Kadhafi ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság által 2011-ben kiadott elfogatóparancs, amely a líbiai vezetővel szemben fellépőket „a jó ügy harcosaiként”, esetleges támogatóit pedig potenciális bűnsegédként ábrázolta a nemzetközi közösség előtt.
Hasonló dilemmával szembesült az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is, amikor a Kongói Demokratikus Köztársaságba küldött békefenntartókat. A műveletben a világszervezet egyértelműen a kongói kormány védelméért szállt síkra, fellépve az ország keleti részét hatalmuk alatt tartó milícia vezetőivel. Gyorsan szembesült azonban a béke és igazság ellentmondásával, amikor azzal a Bosco Ntgandával kellett együttműködnie, aki korábban a polgári lakosság ellen elkövetett jogsértések tömegével írta be magát a helyi köztudatba. Ebben a helyzetben az ENSZ a békét látta fontosabbnak és nem firtatta a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott letartóztatási parancs végrehajtását Ntagandával szemben – még a jogvédők tiltakozása közben sem. Más kérdés, hogy amikor helyzete tarthatatlanná vált a kongói politikai és katonai környezetben, Ntaganda végül feladta magát és 2019-ben 30 év szabadságvesztés büntetésre ítélték Hágában.
Az előadás végén a hallgatóság kérdéseire válaszolva, Tom Buitelaar kifejtette, igen jelentős eltérések mutatkoznak az egyes békeműveletek parancsnokainak a konfliktushoz, a polgári lakosság védelméhez és a rizikóvállaláshoz való hozzáállásában. A latin-amerikai parancsnokok például hajlamosak hamarabb kezdeményezni konkrét akciót a polgári lakosság védelmére, a délkelet-ázsiaiak a saját katonáik veszteségeinek minimalizálását tartják szem előtt, a holland parancsnokok pedig teljes műveleti szabadságban gondolkodnak. Ez persze durva általánosítás, azonban tény, hogy a kulturális és intézményi szocializáció jelentős hatással bír a műveletben hozott döntésekre, ezáltal pedig az ENSZ álláspontjának kialakítására: egy békeműveletben az igazság vagy a béke pártjára áll, ha e kettő nem egyeztethető össze.
Szöveg: dr. Hárs András adjunktus
NKE ÁNTK Nemzetközi Jogi Tanszék