NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Hungarikum témájú projektötleteket díjaztak az Agrárminisztériumban

Az Agrárminisztériumban 2023. február 27-én tizenkét, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a kecskeméti Neumann János Egyetem, valamint a Magyar Diplomáciai Akadémia programjaként, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésében megvalósuló képzések hallgatói által készített megvalósíthatósági tanulmány keretében elkészített kreatív ötleteit részesítették elismerésben. A pályamunkák megalkotói a nemzeti értékek online-alapú, játékos népszerűsítését kívánták elérni projektötleteik kidolgozásával. 

A diákok által kidolgozott ötletek azért fontosak, mert képesek a fiatalok érdeklődését felkelteni olyan eszközökön keresztül, amelyek a mindennapi információszerzési gyakorlatunknak megfelel - mondta el Antal Andrea a Hungarikum Főosztály vezetője.

„Hungarikumok és örökségtervezés” című tantárgyban - amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és a Neumann János Egyetemen is felvehető - hangsúlyos szerepet kap a magyarsággal kapcsolatos természeti, gazdasági, kulturális, tradicionális értékek rendszerezése és a nemzeti identitás erősítése. 

A tárgy szakmai felelőse, Tózsa István egyetemi tanár kezdeményezésére a tárgy hallgatói lehetőséget kaptak arra, hogy mobilapplikációs üzletiterv-vázlatokat készítsenek. Ezek tartalmuknál és játékos funkciójuknál fogva alkalmasak arra, hogy a diákok figyelmét felhívják a nemzeti értékek jelentőségére, és azok alkalmazhatóságára.

Fotó: Máté Krisztián
Forrás: hungarikum.hu


Címkék: ÁNTK