NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Irány az OTDK!

Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának tudományos diákkörei 2023 tavaszán a 36. OTDK-án való sikeres szereplésre készülnek.

2021-ben és 2022-ben is két-két alkalommal szerveztünk intézményi (kari) tudományos diákköri konferenciát. Megfigyelhető, hogy a tavaszi időszak általában népszerűbb a hallgatók körében, mint az őszi. Májusban közel kétszer annyi hallgató mutatja be kutatását, prezentálja eredményeit, mint novemberben, viszont a nevezések tekintetében az őszi fordulók hatékonyabbak. A négy fordulón összesen 149 dolgozat került bemutatásra, amelyek közül 119-et javasolt a bírálóbizottság továbbjutásra. Az OTDK-ra az ÁNTK ITDK fordulóin továbbjutásra javasolt dolgozat közül végül 79-et neveztek hallgatóink összesen öt szekcióba. Egy hallgatónk dolgozatát az RTK delegálta, így 80 pályamű sikeres megmérettetése a célunk.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulása óta eddig öt OTDK-án vettünk részt. 2013-ban még csak két szekcióban, az Állam- és Jogtudományi, valamint a Társadalomtudományi szekcióban indultak a hallgatóink. 2015-ben a Közgazdaságtudományi Szekcióval, majd 2015-ben a Had- és Rendészettudományi Szekcióval bővült a kör. 2023-ban nevezések alapján a legnépszerűbb szekció a társadalomtudományi (37 pályaművel), ezt követi a had- és rendészettudományi (24 pályaművel). Az állam- és jogtudományi témájú dolgozatok száma (9 pályamű) csökkent, míg a közgazdaságtudományi jellegű dolgozatok száma nőtt (8 pályamű). Újdonság, hogy ebben az évben az egyik pályaművet a szerzője a pedagógiai, pszichológiai, andragógiai területen kívánja bemutatni.

A 36. OTDK hallgatóink számára releváns szekcióinak rendezői, időpontjai és helyszínei:

Szekció

Rendező intézmény

Időpont

Hely

Állam- és Jogtudományi

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

április 3-5.

Győr

Had- és Rendészettudományi

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

április 18-20.

Budapest

Közgazdaságtudományi

Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kar

április 20-22.

Komárom, Szlovákia

Társadalomtudományi

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

április 12-14.

Debrecen

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

április 11-13.

Pécs

Segítsük együtt hallgatóink felkészítését, támogassuk az új nemzedék szakmai kibontakozását! Azon hallgatók, akik most még nem indulhatnak az OTDK-án, lehetőleg vegyenek részt a rendezvényeken, ismerjék meg az OTDK világát és készüljenek fel, hogy 2025-ben már ők is szerepelhessenek.

2023-ban tavasszal tehát az OTDK-ra összpontosítunk, így csak ősszel szervezünk ITDK-át.

Sok sikert kívánunk!

 

Szöveg: Dr. Orbán Anna

 


Címkék: OTDK 2023