NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Varga Réka nagykövet

Rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot kapott Varga Réka, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) dékánja. A kinevezés nagy lehetőség a kar nemzetköziesítési törekvéseinek előbbre vitelében is.

A rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti tisztség nem konkrét állomáshelyre történő kinevezés, hanem diplomáciai rang. A címet a külgazdasági és külügyminiszter terjeszti elő és az államfő adományozza egy köztársasági elnöki határozatban. „Számomra nagy megtiszteltetés ez a kinevezés, amely  alapvetően a magas szintű nemzetközi kapcsolattartást és építést segíti elő. Saját tapasztalataim is megerősítik, hogy a diplomáciában a rang sokat számít, hiszen szakmai pályám során végig ezen a területen dolgoztam, többek között a Nemzetközi Vöröskeresztnél, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban is” – mondta el honlapunknak Varga Réka.

A nagyköveti cím a nemzetközi kapcsolatokon belüli érintkezések során jelent előnyt. „Felhatalmaz arra, hogy a legmagasabb szinten tudjak tárgyalni a diplomáciai körökben, amiből profitálhat a kar. Dékáni programom fontos eleme a nemzetköziesítés, ennek megvalósításában segít, hogy az ÁNTK hírét viszem a világban, kapcsolatait erősítem ” – hangsúlyozta az ÁNTK dékánja.

A rangadományozási határozatot Varga Réka a Külgazdasági és Külügyminisztériumban vehette át Semperger Imre helyettes államtitkártól.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes, KKM