Az elmúlt hónapokban sokan úgy érezték, hogy II. Erzsébet halálával ismét egy korszak zárult le, és nem csak a brit szigetek történelmében. A leghosszabb ideig uralkodó angol és skót királynő ugyanis hidat képzett a 2. világháború utáni világ és a mai világ között. Mindennek kapcsán merül fel a kérdés, vajon mit jelent a monarchia ma, és mi lehet a szerepe, helye a modern világunkban? – tette fel a kérdést megnyitóbeszédében Halász Iván egyetemi tanár, a konferenciát szervező NKE ÁNTK Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékének vezetője a Monarchiák tegnap és ma című tudományos tanácskozáson november 29-én.
Takács Albert, az NKE ÁNTK egyetemi tanára előadásában arra kereste a választ, hogy az állam- és a kormányformák rendszerében hogyan lehet elhelyezni a monarchia intézményét. Mint mondta, „a monarchia mint jogi intézmény tudományos feldolgozása elhanyagolt területnek számít a szakirodalomban”. Kissé sarkítva fogalmazva államformáját tekintve „a monarchia nem köztársaság, a köztársaság pedig nem monarchia” – jelentett ki. Takács Albert elmondta, hogy a világ közel 200 országa közül 43 monarchia. Jelenleg a Föld lakosságából körülbelül 600 millió ember él monarchikus államban, a monarchiák 25 százaléka pedig Európában található. Az előadó megemlítette Habsburg Ottó a monarchia intézményéről szóló, 1956-ban készített tanulmányát, melyben a szerző arra tett kísérletet, hogy a monarchia formáját és a tartalmát elhatárolja egymástól. Az ő megközelítése azért is érdekes, mert „olyan megfogalmazásokat is megenged, hogy tulajdonképpen a szocialista államberendezkedés sem zárja ki teljesen a monarchia létét” – hangsúlyozta Takács Albert.
Egedy Gergely, az NKE ÁNTK egyetemi tanára előadása elején Edmund Burke angol gondolkodót, a konzervativizmus eszmei megteremtőjét idézte, aki a Töprengések a francia forradalomról című munkájában kifejti, hogy a társadalom nemcsak az élők társadalma, hanem „abba bele kell érteni a halottainkat és a meg nem születetteket is”. Ennek kapcsán Egedy Gergely elmondta, hogy a modern demokráciák egyik alapvető problémája, hogy erről sokszor elfeledkeznek. Ha egy demokrácia racionális akar lenni, akkor biztosítania kell a következő nemzedékek érdekeit is. Hogyan történhet ez meg? – tette fel a kérdést az ÁNTK tanára. A válasz: olyan intézményeket érdemes kiépíteni, amelyek az élők igényeit valamelyest korlátozzák és összhangba hozzák egyrészt a halottaink tiszteletével, másrészt a társadalom, a nemzet hosszú távú érdekeivel. „A monarchia az az intézmény, amely a leginkább alkalmas egy ilyen funkció betöltésére, mert nem függ a politikai hullámzástól, sem a szavazatoktól” – állapította meg az előadó, aki ezt követően elemezte II. Erzsébet uralkodásának egyes meghatározó mozzanatait, a brit állam egységére gyakorolt hatását, valamint a Brit Nemzetközösségben betöltött szerepét. A kérdésekre válaszolva kitért a III. Károly előtt álló kihívásokra és az uralkodói adottságaira is.
Képes György, az ELTE ÁJK habilitált egyetemi docense a dániai alkotmányos monarchia létrejöttéről és a dán parlamentáris kormányforma kezdeteiről beszélt. II. Erzsébet halála után Margit királynő lett a kontinensünk leghosszabb ideig regnáló uralkodója. Az előadó azt is megjegyezte, hogy Dánia Európa egyik legrégebbi „jogfolytonos” monarchiája, élén egyik legrégebbi, immár ezeréves dinasztiával. Ezt követően részletesen beszélt a dán alkotmányos monarchia kialakulásáról, majd rátért a parlamentáris kormányforma kifejlődésre. Az 1953. június 5-én népszavazással jóváhagyott alkotmány ma is hatályban van az országban, amelynek egykamarás népképviseleti parlamentje és inkább csak szimbolikus uralkodója van. Az előadó több fontos dán politikust is kiemelt, akik részt vették a dán monarchia formálásában.
Schweitzer Gábor, az NKE ÁNTK habilitált egyetemi docense Magyarország 1920–1944 közötti államformájáról tartott előadásában azt mutatta be, hogyan értékelték és hogyan próbáltak beazonosítani Magyarország akkori államformáját a tudós kortársak. Ennek érzékeltetésére egyebek mellett egy francia arisztokrata szerző tollából származó, 1929-ben született tanulmányt idézett, amely szerint „Magyarország a modern Európa legképtelenebb állama. Királyi köztársaság, királynélküli monarchia, amely a köztársaságtól csak annyiban különbözik, hogy egy mítosz nevében kormányozzák. A királykérdés úgyszólván politikai tabu”. Az előadó számos korabeli magyar és osztrák közjogász véleményét sorakoztatta fel annak érzékeltetésére, hogy milyen intenzív szakmai viták folytak a közjogi provizórium idején a „köztársasági jellegű magyar monarchia” jellegéről.
Bódi Stefánia, az NKE ÁNTK habilitált egyetemi docense a monarchiák történetében előforduló trónról való lemondásokkal kapcsolatban arra kereste a választ, hogy mi következik a király idő előtti lemondása után. Itt számos trónöröklési formát, illetve eljárást sorakoztatta fel. Előadásában beszélt a brit, a spanyol, a holland és a belga örökösödési rendről, majd speciális „esetként” megemlítette a vatikáni pápaválasztást is.
Téglási András, az NKE ÁNTK habilitált egyetemi docense a monarchia visszaállítására irányuló magyarországi országos népszavazási kezdeményezéseket vette górcső alá, mégpedig jogi szempontból. Az előadásában a rendszerváltoztatástól napjainkig terjedő korszakot vizsgálta meg. Az egyes kezdeményezések egészen bizarr benyomást keltettek.
Szabó Máté Csaba adjunktus, a Magyary Zoltán Szakkollégium igazgatójától a 20. századi spanyol monarchiáról hallhattunk, amely – szemben a brit példával – sokáig inkább megosztó tényező volt, mintsem a nemzetet egyesítő intézmény. A spanyol monarchikus hagyományok bár ősiek, nem kapcsolódtak össze a társadalmi-gazdasági fejlődéssel, ugyanakkor a nemzeti nagyság, a tradíció és az állam, valamint a katolikus egyház összetartozásának jelképei voltak. Mindez az 1970-es években, a Franco diktatúra bukása után kezdett megváltozni és végül a sokáig üldözött spanyol baloldal is elfogadta a monarchia intézményét, amely egyre inkább összefonódott a demokráciával. Ebben a folyamatban a nemrégen lemondott János Károly (Juan Carlos) király játszott a meghatározó szerepet. Annak pozitív mérlegét az utóbbi évek botrányai sem voltak képesek beárnyékolni.
Halász Iván előadásában a modern monarchiák és a köztársaságok szimbólumainak egyes átfedéseiről és kölcsönhatásairól beszélt. Érdekes, hogy a monarchisztikus elemek az államfői tisztség vonatkozásában rendszerint ott erősek, ahol a köztársasági elnök már régen felváltotta a királyt. Ez a helyzet például Franciaországban, Csehszlovákiában, illetve utódállamaiban, valamint részben Lengyelországban is. Republikanizmus ide vagy oda, de sok köztársasági elnök most is saját zászlóval rendelkezik, amely általában kiegészül a fővárosi paloták és a vidéki rezidenciák rendszerével. Sokáig az elnök kegyelmi jogosítványai is erősen magukon viseltek monarchista hagyományokat, egy-egy közép-európai elnöki beiktatás pedig néha felér egy kisebb koronázási ünnepséggel, és megfigyelhető az is, hogy néhány köztársaságban egészen elképesztő dinasztikus állapotok vannak kialakulóban. Igaz, ez főleg a kevésbé demokratikus köztársaságokra jellemző.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes