E címmel tartotta meg előadását Teleki Bálint, az NKE ÁNTK Európa-tanulmányok Tanszékének tanársegédje a Nemzetközi és Európai Szakkollégium, valamint a Tématerületi Kiválósági Program közös rendezvényén november 7-én. Az előadás és a kapcsolódó kutatás arra kereste a választ, hogy az EU számára is súlyos kihívást jelentő klímakihívások elhárítását milyen európai uniós pénzügyi eszközök segítik elő.
Teleki Bálint ismertette magát az alapproblémát, vagyis a klímakihívásokat és klímakockázatokat, illetve az ezek elhárításával kapcsolatos forgatókönyvek főbb jellemzőit, majd szót ejtett a kérdés az EU központi költségvetését érintő vonatkozásairól, különös tekintettel a NextGenerationEU jelentette többletforrások allokációs prioritásaira.
Ezt követően a jegybanki beavatkozási lehetőségek kerültek előtérbe, amelynek keretében a szupranacionális szint (EKB) és a tagállami jegybankok együttes hatásának fontosságát és mikéntjét emelte ki az előadó, röviden kitérve a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó gyakorlatára is. Teleki Bálint beszélt az EU által eddig – akár pilot programként – létrehozott innovatív finanszírozási formákról, különösen az energiahatékonysági beruházásokkal összefüggésben. Az ÁNTK oktatója végezetül kitért az emissziós kvótakereskedelem európai uniós rendszerére és jelenleg is zajló reformjára.
A TKP2021-NKTA-51 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
Szöveg: Teleki Bálint tanársegéd, NKE ÁNTK Európa-tanulmányok Tanszék