2022 szeptemberétől ismét részesei lehetünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomáciai Tanszéke, valamint az ÁNTK Hallgatói Önkormányzat (HÖK) Nemzetközi Bizottsága Fotelból a világ körül III. című rendezvénysorozatának, amely a nemzetközi diplomácia különböző területeibe enged betekintést. A sorozat első állomásaként a sportdiplomácia rejtelmeibe Gundel Takács Gábor újságíró, sportriporter, műsorvezető kalauzolt el bennünket az NKE Oktatási Központjában tartott eseményen szeptember 13-án. Beszélgetőtársa Kamrás István, az ÁNTK HÖK elnöke volt.
„Nem olyan könnyű az embernek fiatalon megtalálni a maga útját. Színész akartam lenni, de az élet kipofozott a színházból, a televíziózásban azonban kimaxoltam magam” – vallja Gundel Takács Gábor, aki az elmúlt 35 évben megtapasztalta a sportkommentátori és műsorvezetői lét minden szépségét és nehézségét.
A sporttudósítások, sportdiplomácia világa sajátos világ. Szigorú protokoll és kihívásokkal teli szakmai munka jellemzi. A késztetés azonban – hangsúlyozta Gundel Takács Gábor –, hogy megmutassuk másoknak a világot, bemutassuk az eseményeket, elmeséljünk egy izgalmas történetet, soha nem múlik el. „Amíg az ember kíváncsi, addig él, addig tud produktív lenni. Aki kíváncsi, az nem öregszik meg. A munkám fárasztó, de imádom ezt a változatosságot, nekem ez a sokféle impulzus a közegem” – világította meg ars poeticáját a sportriporter, aki azt javasolta a hallgatóknak, hogy életük, munkájuk során mindig vizsgálják meg: helyükön vannak-e, szeretik-e szakmájukat. Ha pedig kiderül, csak azért választottak egy hivatást, mert valaki azt várta tőlük, akár életük derekán is korrigálhatnak, hiszen sosem késő azzal foglalkozni, ami boldoggá tesz bennünket.
Gundel Takács Gábor hét olimpia, számtalan világ- és Európa-bajnokság kapcsán a feledhetetlen élmények mellett a sportesemények protokolláris tudnivalóiról is mesélt a hallgatóságnak. Elmondta, mind Tokióban, 2021-ben a XXXII. Nyári Olimpiai Játékokon, mind Pekingben, 2022 elején a XXIV. Téli Olimpia eseményein komoly akkreditációs folyamaton kellett keresztül menniük az újságíróknak. A színfalak mögött ugyanis – a koronavírustól függetlenül – szigorú előírások szabályozzák a sporttudósítók munkáját. A nézők, a sajtó munkatársai és a sportolók el vannak határolva egymástól, útjaik nem kereszteződhetnek. Létezik ugyan egy kordonokkal elkerített ún. vegyes zóna, ahol a sportoló találkozik az újságírókkal, hiszen neki kötelező itt áthaladni, de nem köteles nyilatkoznia senkinek. Rengeteg, aprólékos szabály vonatkozik arra is, ki, hol, mit csinálhat, sőt az újságírókat is megkülönböztetik a szerint, ki, milyen jogokkal, jogosultsággal (van-e közvetítési joga vagy csak tudósító; illetve tévés, rádiós vagy az írott sajtó képviselője, stb.) rendelkezik. Természetesen az olimpiai faluba sem mehet akárki, precízen meghatározzák azt is, hány ember lehet összesen a faluban. Már a 2008-as pekingi olimpián is az volt a jellemző, hogy a repülőterekhez hasonló biztonsági rendszer határozta meg a tudósítók mozgásterét.
A szigorú akkreditáció mellett egy (sport)diplomatának azonban mindig figyelembe kell vennie az adott kultúra, mentalitás, gondolkodásmód jellemzőit. Gundel Takács Gábor egyebek mellett azt mesélte, Pekingben és Tokióban is megfigyelte, az egyik legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet, a türelmetlenség. Igaz, a házigazda ország képviselői gyakran csupán udvariasan bólogatnak, ezzel jelezve, minden figyelmük a miénk, de nem értik, ezáltal nem is tudják megoldani a problémákat. Segítőkészségüket azonban nem lehetett elvitatni. Szerencsére a hazai újságíróknak a fogadó országokra való felkészülésben az adott ország magyarországi nagykövetsége minden esetben a segítségére van, egy előadás keretében adnak tájékoztatást a legfontosabb szavakról és kifejezésekről, valamint arról, mire kell odafigyelni, mire érzékenyek a helyiek, mit szabad és mit nem az adott országban.
Gundel Takács Gábor arról is beszélt, hogy a sportdiplomácia – hasonlóan a diplomácia más területeihez – a diplomáciai készségek és képességek mellett alapos szakmai felkészülést és szerteágazó tudást igényel. „A munkánk nem kis kihívás, és azt még a 21. században sem találták fel, hogy munka nélkül valamit hosszú távon jól lehessen csinálni” – mondta, de azt is elismerte, néha vannak dolgok, amelyek kizárólag a szerencsén múlnak. Szeptember 8-án este UEFA Európa-liga labdarugó bajnokságot közvetítettek. Az FC Zürich - Arsenal mérkőzés szünetében kollégája kiment vízért és rápillantott a telefonjára, ahol meglátta a BBC legfrissebb híreit, köztük, hogy elhunyt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője. Ennek megfelelően a mérkőzés közvetítésében, mely a második félidőben gyászszünettel kezdődött, tájékoztatta a nézőket a szomorú hírről. „Van, amire nem lehet felkészülni, sőt sosem tudsz eléggé felkészülni” – foglalta össze. Hiszen egy riporternek nemcsak a legkacifántosabb nevű játékos nevét kell tudnia hibátlanul kiejteni, de fel kell ismernie a játékosokat akkor is, ha történetesen örömében az egész csapat aranyszínűre festi a haját. Egy sportkommentátornak tudni kell tudósítania, akkor is, ha hosszú órákon keresztül fizikailag is igénybe veszi a munkája. Minden kellemetlenséget tudnia kell kezelni, sőt, a kellemetlenségekre is fel kell készülnie. A sportkommentátor legfontosabb tudnivalója: „Az esemény az első, azt kell kiszolgálni.” Legfontosabb feladata pedig a jókedv továbbadása. A sport ugyanis közösségi élmény is, kohéziós ereje van, összehozza az embereket.
Az előadás végén a kötetlen beszélgetés során szó esett az e-sportról, a családi élet és a karrier összeegyeztetéséről, valamint a munka-alkoholizmus veszélyeiről is. „A pihenés nem önzés, hanem az energiákkal való megfelelő gazdálkodás, tehát meg kell tanulni nemet mondani” – fogalmazta meg életének egyik legfontosabb tapasztalatát Gundel Takács Gábor, majd azzal a mondattal köszönt el a hallgatóságtól, ami minden szakma sajátja lehetne: „Ha jól csinálod, nagyon egyszerűnek tűnik, és csak a szakma fogja tudni, mennyi munka van mögötte.”
Szöveg: Páhy Anna
Fotó: Szilágyi Dénes