NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Az MTA doktora lett Papp Tekla

A Magyar Tudományos Akadémia doktora címben részesült az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Civilisztikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Papp Tekla. A professzor a díjátadó után azt mondta: bízik benne, hogy ezzel is hozzájárult az egyetem tudományos megítéléséhez.

A Magyar Tudományos Akadémia doktora címet 2021-ben nyolcvan kutató nyerte el. „Aki ma átveszi az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelét, szakterülete tudományos közössége előtt bizonyította, hogy az általa művelt tudományág kiválósága. Olyan szakember, akinek teljesítményét a tudomány belső, rendkívül szigorú szabályai alapján bírálták el” – mondta az MTA Dísztermében tartott ünnepségen Freund Tamás elnök. Kiemelte: egy-egy pályázó disszertációját rendkívül alaposan, másfél-két év alatt körülbelül száz szakértő minősítette.

Az MTA új doktorai között huszonhat nő található, köztük Papp Tekla, a Civilisztikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A professzor a díjátadó után azt mondta honlapunknak: most tudta csak elhinni, hogy megkapta a címet, nőként nem egyszerű eddig eljutni. „Bízom benne, hogy ezzel az NKE tudományos megítélésének jobbításához is hozzájárultam” – szögezte le Papp Tekla, akinek akadémiai doktori értekezése a magánjogi szerződések klasszifikációjának kérdéskörét új szempontok szerint, eredeti meglátásokkal, monografikus igénnyel dolgozza fel. Művében tizenegy európai jogrendszer atipikus szerződésekkel kapcsolatos felfogását és a szerteágazó szakirodalmi álláspontokat mutatja be, értő kritikával és összehasonlító értékeléssel. Az így összefoglalt és rendszerezett ismereteket, valamint az ezekből levont következtetéseket a magyar Kúrián végzett, empirikus, kvantitatív vizsgálat során megszerzett eredményekkel egészíti ki, és von le új következtetéseket – áll értekezésének összefoglalójában.

Papp Tekla a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke. Jelenleg tizenhárom magyar tudományos és szakmai testület, hét külföldi tudományos testület és hét szerkesztőbizottság tagja, emellett számos szakfolyóiratnak végez szakmai lektorálást. Tudományos munkásságában több mint háromszáz kiadványt jegyez, munkáira 1065 hivatkozással rendelkezik. Tudományos pályafutása során tizennyolc külföldi ösztöndíjat nyert el és nyolc kitüntető elismeréssel rendelkezik.

A Ludovika TV korábban portréfilmet forgatott Papp Tekláról, amely itt is megtekinthető:

 

Szöveg: Tasi Tibor, MTA

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás