NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Ismét nyert a magyar kiberbiztonsági diákcsapat

Megismételte tavalyi sikerét, és idén is elnyerte a bostoni White Hat Conference kiberbiztonsági versenyének első díját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata.

A Cybercrime Investigation Competition május 31. és június 1. között zajlott a Boston University szervezésében rendezett 2022 White Hat Conference keretén belül. A változatlan összetételben felálló, Fifty Shades of Grey Hat elnevezésű magyar csapat minden tagja - Tóth Rebeka, Mile Márió és Dienes Zoltán – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági mesterképzéses hallgatói, akik munkájuk mellett készültek a versenyre. A magyar csapat meggyőző fölénnyel, 80,4 százalékos teljesítménnyel nyerte a versenyt; a második helyezett CIC Cyber Terriers csapat 58,7 százalékos teljesítményt ért el.

A verseny a tavalyihoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a résztvevőknek egy elképzelt, de a valóshoz nagyon hasonló kiberbűncselekményt kellett felderíteniük, dokumentálniuk, majd bíróság elé vinniük. Az első részben egy „capture the flag” típusú feladatsort kellett megoldani, vagyis egy rendelkezésükre bocsátott számítógépen kellett nyomok és bizonyítékok után kutatniuk. Ezek alapján egy részletes, írásos szakvéleményt kellett írniuk, amelyben részletezniük kellett az események lefolyását, listázni és elemezni a megtalált bizonyítékokat, illetve további jogi-bűnügyi lépéseket is kérhettek a vizsgálat folytatásához. Mindezek után a három legmagasabb pontszámot elért csapat egy próbaperben vett részt, ahol neves bírák előtt kellett bizonyítaniuk igazukat.

 

Forrás: itbusiness.hu

A kép forrása: 123rf.com