NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

International Christmas Evening

Az ünnepekre készülve, az ÁNTK Hallgatói Önkormányzatának Nemzetközi Bizottsága, a Nemzetközi és Európai Szakkollégium és az Erasmus Student Network közös szervezésének keretében, 2021. december 7-én megrendezésre került az International Christmas Evening az Orczy Úti Kollégium Multimédiás termében. Az alapvetően külföldi hallgatókat fókuszba helyező esemény nagy népszerűségnek örvendett, a megjelent hallgatók „elhozhatták” saját országuk kultúráját ételek és italok formájában, míg a szervezők a magyar hagyományok egy kis szeletét próbálták a külföldi hallgatótársaikkal megosztani.

Az esemény megnyitását követően a résztvevőket különféle előadások várták, a lényegében zenés est nem maradt ének és gitárszó nélkül sem. A megjelenteket üdvözölte Dr. Zachar Péter Krisztián, az ÁNTK nemzetközi dékánhelyettese is, amelyet követően megkezdődött az este voltaképpeni célja, a közös ünneplés. A határon túlról érkező vendégeket forralt bor és természetesen bejgli várta, az NKE hallgatói pedig többek között kazah, török és olasz ételfinomságokkal ismerkedtek meg. Valamennyi külföldi hallgató egy Mikulás csomagot is kapott az ÁNTK Dékáni Hivatal Nemzetközi Osztálya jóvoltából. Az ünnepség vége felé haladva felcsendült az énekszó is, melyet egyebek mellett ukulele kísért, így folytatódott tovább a mulatság.


Címkék: nemzetközi