NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Az NKE kutatói a Lomonosov-on(line)

A közigazgatás globalizációs kihívásai című nemzetközi konferencián tartottak előadásokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem (MSU) Közigazgatás-tudományi Karának meghívására december 7-én és 8-án.

A plenáris ülést Viktor Sadovnichy, az MSU rektora, az Orosz Tudományos Akadémia Elnökségének tagja, valamint a Közigazgatás-tudományi Kar dékánja, Vjacseszlav Nikonov, a Russzkij Mir Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, a Politika Alapítvány és az Egység Oroszországért Alapítvány elnöke nyitották meg. A tudományos eseményen Kis Norbert, az NKE fejlesztési rektorhelyettese a digitális kommunikációnak a közigazgatást átformáló hatásairól beszélt. A konferencia főbb témái: a deglobalizáció jelensége, gazdasági, politikai, kulturális folyamatai, valamint a digitalizáció és a pandémia társadalmi hatásai. A program kerekasztal-beszélgetésén, melyen az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) oktatói közül Lovászy László, Gellén Márton, Pollák Kitti és Koronváry Péter is részt vettek, a szakértők a COVID-19 világjárvány nemzeti szintű kormányzati és közigazgatási hatásait vizsgálták. Az NKE és az MSU együttműködése 2016 óta növekvő oktatói és hallgatói mobilitásra, továbbá tudományos kapcsolatokra terjed ki, kiemelten az állam és a kormányzás szerepét érintő társadalomtudományi kutatásokra. A karok további együttműködése Alexander Livshin, az MSU dékánhelyettes és Zachar Péter, az NKE ÁNTK dékánhelyettesének tárgyalásai alapján folytatódik a jövőben.