NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Külügyi Klub: a lengyel alkotmánybíróság kérdése

A lengyel alkotmánybíróság jogi helyzete nagy teret kapott az Európai Unió tagállamainak sajtóorgánumaiban. Ennek jogi kérdéseiről, illetve az alkotmányos intézmények politikai szerepéről beszélgettek a Magyar Diplomáciai Akadémia legutóbbi eseményén, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szárnyépületében rendeztek november 15-én.

A Mathias Corvinus Collegium Közjogi Műhelyének vezetője leszögezte: egyáltalán nem ritka, hogy az uniós jog elsőbbségéről vita alakul ki az Európai Unió és tagállamai között. A Lengyelország ellen indított kötelezettszegési eljárások kapcsán Sulyok Márton alkotmányjogász fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a lengyel alkotmánybíróság Fegyelmi Tanácsának léte az uniós, a lengyel alkotmányjogi és az Európai Tanács Emberi Jogi Bíróságának döntéseivel mind ellentétes.

Ehhez kapcsolódva az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója kiemelte: a jogállamisági kérdés felmerülését követően „rögtön a lengyelek kilépése került szóba.” Prőhle Gergely szerint: egy tisztán jogi probléma is szinte megoldhatatlan a nagy mértékű átpolitizáltság miatt. „Érdemes lenne felidézni az alapító atyák integrációval kapcsolatos gondolatait” – hangsúlyozta.

A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programja széleskörű, versenyképes tudást kínál mindazoknak, akik a magyar diplomáciai karban kívánnak dolgozni, és a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket akarják képviselni a világban. A Program célja, hogy a képzést sikeresen teljesítő hallgatók a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai legyenek.

 

Szöveg: Pap Melinda Patrícia

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Külügyi Klub