A Climate of Change kampányában a fiatalok hangja világszerte központi szerepet játszik. Tavasszal a Climate of Change Vitaverseny magyar nemzeti döntőjén az ÁNTK hallgatói (Kiss Fanni, Horváth Luca, Frankó Dániel), a Nemzetközi és Európai Szakkollégium tagjaiból álló csapattal kimagasló teljesítménnyel első helyezést értek el, mely eredménnyel kvalifikálták magukat a nemzetközi döntőre. A nemzeti versenysorozat fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök volt és a versenyben 24 csapat 126 tanulója angol nyelven ütköztetett érveket és cáfolatokat felkészült bírák részvétele mellett. A tételmondatok az éghajlatváltozás hatásait, a fogyasztási szokásokból fakadó károsanyag kibocsátást és környezetszennyezést, valamint ezzel összefüggésben az elvándorlás hatásait vizsgálták, illetve a fentiek összefüggéseire hívták fel a figyelmet. A nemzetközi döntő 2021. november 9-13. között Brüsszelben került megrendezésre 13 ország részvételével, ahol Magyarországot egyetemünkről Kiss Fanni képviselte.
Az egyetemi csapat mellett az Engame középiskolás csapata is Brüsszelbe látogatott a verseny másik korosztályának döntőjére. A magyar diákok közül a Lévay Anna vezette csapat végül második helyen végzett. Az ÁNTK két adjunktusa, dr. Szegedi László és dr. Varga András, mindkét magyar csapatot segítette a belgiumi döntőben.
Brüsszelben a viták mellett lehetőség volt arra is, hogy egyes kiválasztott diákok, köztük hallgatónk Kiss Fanni is, parlamenti képviselőkkel beszélgessenek a klímaváltozásról, illetve az ehhez kapcsolódó uniós intézkedésekről. A viták szintén ezekről a témákról szóltak, érvelni kellett például a migránsok nemzetközi jogi szabályozásáról, a multinacionális vállalatok felelősségéről, valamint a szén-dioxid adóról is. A verseny itt nem ért véget, a legjobban teljesítő résztvevők tavasszal egy olyan országba utazhatnak, ahol erősen tapasztalható a klímaváltozás hatása, így Guatemalába, Kambodzsába, Kenyába vagy Szenegálba. A kirándulások célja, hogy az európai fiatalok bevonása révén rávilágítsanak a helyi és globális egyenlőtlenség egymásrautaltságára, és képessé tegyék őket arra, hogy ne csak változtassanak mindennapi életükön, hanem a globális igazságszolgáltatás szószólóivá váljanak.