A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Állam- és Jogtörténeti Tudományos Diákköre, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung közös szervezésben Emberi jogi jogsértések a szovjet típusú diktatúra éveiben Magyarországon címmel rendeztek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szent László kápolnájában október 8-án.
Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány vezetője köszöntőjében azt mondta: a kommunisták 1945-től kezdődő erőszakos jogsértései egészen a rendszerváltoztatásig végig kísérték a politikai színtéren való fellépésüket. „Ismert alaptézisük az osztályharc volt, amelyet verbális támadásokkal kezdték meg: válogatott szidalmakkal és megjegyzésekkel illették az ellenségnek kiválasztott társadalmi osztályt, majd amikor hatalomra jutottak, a fenyegetéseiket beváltották.”
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára videóüzenetben osztotta meg gondolatait. Rétvári Bence hangsúlyozta: a demokráciában nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek, mert ezek alapja szélsőségesen demokrácia-, család-, és keresztényellenes. „Azt látjuk, hogy a kommunizmus éveiben szabadságjogi korlátozások, jogsértések, törvénysértések fordultak elő. A kommunisták magyarországi helytartói, egy szűk bűnszervezet minden eszközzel meg akarta tartani a hatalmat.” Rétvári Bence kiemelte: a vallás, a szólás és a sajtószabadság korlátozása, valamint a tulajdonhoz való jog eltörlése alapvető célja volt a marxista-kommunista rendszernek, tehát a pártállami rendszer a jogfosztásra épült.
Michael Winzer, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetője úgy fogalmazott: „A kommunizmus Európa-szerte meghatározó szerepet játszott a politikában, és sajnos megfigyelhető, hogy képviselőik mind a mai napig fontos pozíciókat töltenek be.” Magyarország sok éven át szenvedett a kommunista önkényuralmi rendszertől, ennek ellenére azonban kiállt a szabadságáért, amit bizonyít az 1956-os forradalom és szabadságharc, és amely nyomán létrejött az 1989-90-es rendszerváltoztatás. Michael Winzer a magyar történelem viharos évtizedeiben látja az okát annak, hogy igen erős az ország történelmi öntudata. Emlékeztetett: Németország számára még mindig nagyon fontos dátum 1988. augusztus 19-e, a Páneurópai piknik, mely lehetővé tette, hogy az osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember átjusson Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).
Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője arról értekezett, hogy „a marxizmus klasszikus képviselői olyan utópisztikus rendszert képzeltek el, melyben mindenki szükségletei szerint részesül ellátásban.” Később a gyakorlatban azonban rájöttek, hogy csak akkor tudják hosszabb ideig fenntartani az általuk létrehozott diktatúrát, ha a demokrácia utolsó lehetőségétől is megfosztják az embereket: elveszik a tulajdonukat, és kiszolgáltatottá teszik őket az államhatalom számára. „Az államosítás gyakorlatilag megbénította a magyar gazdaságot, mert az állami tulajdonba került vállalatok közel sem működtek olyan hatékonyan, mint amikor magánkézben voltak.”
Szerencsés Károly, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára a többi között az 1945-ös, kvázi szabad, majd az 1947-es „kékcédulás” választásokról beszélt. Ez utóbbiról elmondta, hogy bár a kommunisták csalással nyerték meg a választást, örömük azonban nem volt maradéktalan: a szavazatoknak ugyanis mindössze huszonkét százalékát szerezték meg, és míg az összes baloldali induló is csak negyvennyolc százalékot ért el, melyből világosan látszik, hogy a magyar társadalom többsége nem akart szocialista rendszert, és végképp nem akartak kommunista diktatúrát. A választási törvény módosítása során Rákosi elképzelései szerint hajtottak végre korrekciót: mintegy hatszázezer embert zártak, vagy „felejtettek ki” a választásból előéleti kritériumok alapján, amely a jobboldali szavazókat érintette hátrányosan. Ez a csalás – bár nem döntötte el a választást –, mégis lendített az eredményen, hogy a Baloldali Blokk által irányított kormánykoalíció többséget szerezhessen.
Borvendég Zsuzsanna, a Magyarság Kutató Intézet tudományos munkatársa Híd a vasfüggöny fölött – kommunisták a globális nagytőke szolgálatában című kutatásának eredményét tárta a hallgatóság elé. A történész arról beszélt, hogy a rendszerváltoztatáshoz vezető folyamatokat olyan titkos, illetve informális kapcsolatrendszerek befolyásolták, „mai modern megfogalmazásban hálózatok”, sőt adott esetben irányították is, melyek hatása és működése nem állt le ’89-’90-ben, hanem megőrizték pozícióikat és hatalmukat, és valószínűleg némi módosulással jelenleg is befolyásolják mindennapjainkat Magyarországon is, vagyis „meghatározzák Magyarország mozgásterét”.
Mező Gábor újságíró a Mindszenty József hercegprímás elleni gondosan felépített propagandahadjáratról tartott összefoglalót. Az egyház vezető szerepe a magyar társadalomban 1945-ig megkérdőjelezhetetlen volt. Mindebből következik, hogy a Kommunista Párt programjának fontos eleme volt a tudatosan megszervezett egyházellenes tevékenység, melynek legékesebb példája a bíboros elleni hadjárat. „Mindszenty szimbólum volt, olyan egyéniség, aki a kommunisták számára tökéletes célpont. De mivel nem lehetett csak úgy elhallgattatni, egy tökéletesen felépített koncepciós pert kellett ellene lefolytatni.” Mező Gábor elmondta, hogy ennek részeként egy év alatt mintegy kétezer lejárató cikk jelent meg Mindszentyről, majd amikor 1949-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a vádhoz bizonyítékokat hamisított a Belügyminisztérium hadnagya, Fischoff Hanna és annak férje. „A propaganda mindig jelen lesz, és hiába beszélünk Mindszenty tisztázásáról, mindig lesznek olyan erők, amelyek megpróbálják ezt megakadályozni” – állapította meg a kutató.
Horváth Anett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékének tanársegédje szólt arról, hogy az MSZMP hogyan mentette át vagyonát. A rendszerváltoztatás idején óriási érdeklődés övezte a Magyar Szocialista Munkáspárt 1989-es, XIV. kongresszusát, melynek eredményeképpen „a párt gyakorlatilag egy szempillantás alatt megújult: elhagyta nevéből az „M” betűt és Magyar Szocialista Pártként folytatta tevékenységét.” Felmerül a kérdés, hogy az eddig felhalmozott vagyonával hogyan fog elszámolni? „A párt teljes vagyona az 1988 decemberi állapot szerint összeállított vagyonmérlegben az állami előírásoknak megfelelő bruttó értékben 10 milliárd 279,2 millió forint. Az ingatlanok nyilvántartási értéke 7 milliárd 638 millió forint. Az MSZP 1990 októberében nyújtotta be vagyonelszámolását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részére, melyet az csak töredékében tartott hitelesnek, ezért felszólította a pártot, hogy készítsen pót-vagyonelszámolást.” Ebben az MSZP megerősítette korábbi nyilatkozatát, mely szerint az MSZMP nyilvántartásában 1980 előttről nem találtak olyan átfogó ingatlan nyilvántartást, amely tételesen és hitelesen az elszámolás alapja lehetett volna. Az MSZP nyilatkozott arról is, hogy adathiány miatt nem tudja a kért feltételek alapján teljesíteni a pót-vagyonelszámolást, ezért az adathiány igazolására, majd ezt követően a vagyonnyilatkozat hitelesítésére kérte fel az ÁSZ-t. A szervezet pedig az MSZP pót-vagyonelszámolását a jelentésben részletezett indokok alapján elfogadta és hitelesnek minősítette.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes