Karrierről, sikerről és ambíciókról mesélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak Tarlós István miniszterelnöki megbízott, Budapest korábbi főpolgármestere a Magyary Zoltán Szakkollégium első nyílt eseményén.
Tarlós István 1990 és 2006 között Budapest III. kerületének (Óbuda) polgármestereként, 2010 és 2019 között pedig a város főpolgármestereként írta be magát a köztudatba. A 2019-es önkormányzati választások után országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottként folytatta munkáját. Az építőmérnökből lett politikus mesélt polgármesteri és főpolgármesteri éveiről, de szóba kerültek szakmai, építészmérnöki kérdések is.
„Mindig vonzódtam a politikához, és már 8 évesen is jegyzetfüzetbe vezettem a kormányösszetétel változásait” – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott, aki felidézte (politikai) pályafutásának gyökereit, de hangsúlyozta azt is, hogy nem azért lépett be 1989-ben a Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ), mert polgármester szeretett volna lenni. „Akkoriban az antikommunizmus volt a hívószó, a liberalizmus eszméit még nem emlegették” – jellemezte a rendszerváltás időszakát a politikus, aki végül 1994-ben lépett ki a pártból, és azóta egyik csoportosulásnak sem tagja. „2005-ben úgy állapodtam meg a miniszterelnökkel, hogy sosem lépek be a FIDESZ-be” – mesélte Tarlós István, aki megerősítette, hogy véleménye számos alapvető kérdésben (migráció, családpolitika) eltér a párt álláspontjától.
„A siker nézőpont kérdése” – vélekedett, és felidézte pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait. A miniszterelnöki megbízott egyik legmeghatározóbb élményének azt tartja, hogy hosszú évtizedek után elsőként lehetett jobboldali vezetője a városnak, de kiemelte azt is, hogy a kilenc hivatalban töltött év során egyetlen előterjesztését sem szavazta le a Fővárosi Közgyűlés. Büszke továbbá arra is, hogy szégyenérzet nélkül „tükörbe tud nézni”, és végig meg tudta tartani kissé cinikus, de sosem bántó stílusát. Tarlós István emelt fővel emlékszik a miniszterelnökkel kötött 2018-as kompromisszumára is, amikor egy híján mind a 16 javaslatát elfogadták az ország vezetői.
Nemcsak politikusként, hanem mérnöki szemüvegén keresztül is szemléli a fővárost. A budapesti közlekedést ért kritikák kapcsán úgy fogalmazott: a főváros közlekedésében három döntő fontosságú pontot lehet azonosítani. Egyik legszűkebb keresztmetszetnek a kis számú, alacsony átbocsátóképességű és rossz elhelyezkedésű hidakat tartja, de a széles sugárutak, valamint a (kör)gyűrűs közlekedési infrastruktúra hiánya és a P+R parkolók csekély száma is örök problémája lehet a városnak, amelyet nem ekkora lélekszámra terveztek. A megoldást egy északi és egy déli elhelyezkedésű hídban, az M0-ás és a vasúti körgyűrűk fejlesztésében, kiépítésében, az M4-es metróvonal kétirányú meghosszabbításában, valamint a P+R parkolók számának növelésében látja. A főpolgármesteri éveiben végzett munkájáról elmondta: akkor kevéssé a fejlesztésekre, sokkal inkább az üzemeltetésre és a működtetésre fektette a hangsúlyt, mert úgy vélte: „az emberek jobban szeretik, ha biztonságban élhetnek, eljuthatnak a munkahelyükre, és elérhetőek számukra az ivóvíz és a gáz szolgáltatások, nem úsznak a szennyvízben”.
A politikus boldogan emlékszik vissza az óbudai hivatalában töltött éveire: „emberileg az ottani polgármesterségben jobban éreztem magamat, mert otthon voltam, nemigen voltak ellenségeim”, a főpolgármesteri székben viszont folyamatosan új kihívásokkal kellett szembesülnie, amelyek orvoslása teljes embert kívánt.
Azoknak a hallgatóknak, akik a közigazgatásban képzelik el jövőjüket egyebek mellett azt tanácsolta: alakítsák ki saját meggyőződésüket és próbáljanak meg mindig jó arányérzékkel döntéseket hozni. Tarlós István azt kérte a jelenlévőktől, hogy „soha ne az legyen a meghatározó számukra, hogy az adott pillanatban mit tehetnek meg, hanem az, hogy később, egy másik időszakban, más kontextusban is megállja a helyét a döntés.”
Szerző: Zavodnyik Blanka
Fotó: Szilágyi Dénes