Megvannak a „TÉR-IDŐ” fotópályázat díjazottjai

Egy Ménesi útról készült fotóval nyerte el a „TÉR-IDŐ” fotópályázat első díját Dr. Szabó Máté Csaba, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar adjunktus oktatója.

A pályázaton résztvevőknek olyan emlékeket kellett a fotókon megörökíteni, amelyek a Kar, vagy annak korábbi jogelődjeihez kapcsolódnak, és kifejezetten épületekről, eseményekről, vagy egyes környezeti elemekről szólnak. Összesen 13-an pályáztak, akiknek munkáját háromtagú zsűri értékelte:  a bíráló bizottság elnöke Dr. Imre Miklós, a Kar professor emeritusa, valamint Dr. Méhes Tamás oktatási dékánhelyettes és az Egyetem hivatalos fotósa, Szilágyi Dénes. A döntéshozatalban olyan szempontok játszottak szerepet, mint például a nem szokványos helyszín, a különleges téma és beállítás, illetve a művészi igényesség.

Az első helyezésért járó díjazást Dr. Szabó Máté Csaba, az ÁNTK oktatója nyerte el, aki a Ménesi úti campus jellegzetes kilátásával nyűgözte el a zsűrit. A második helyezést Dr. Waltner Vanda, a Közigazgatási Továbbképzési Intézet irodavezetője, a harmadikat pedig Gáspár Dóra, a Rektori Kabinet Iroda referense kapta meg. A különdíjat Dr. Csutorás Gábor, Felföldi Péter és Szabó Kata megosztottan kapták.

Az Egyetem és a Kar Alumni programjának célja, hogy összefogja az egyetemi közösséget, és lehetőséget biztosítson a volt alma materrel, illetve azon szűkebb közösség tagjaival való kapcsolattartásra, akik együtt végezték a tanulmányaikat. A következő tanévben tovább folytatódik a múlt értékeinek, emlékeinek felelevenítése.