Az államtani kutatási program szociológiai fordulata és kritikája

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2021. június 29-én Az államtani kutatási program szociológiai fordulata és kritikája címen konferenciával egybekötött könyvbemutatót tartottak, amelyen Szilágyi Péter nemrégiben megjelent, Hermann Heller államelmélete című monográfiáját méltatták. A kötet az Államértelmezések című sorozat harmadik darabjaként jelent meg.

A rendezvény elején Kaiser Tamás tudományos dékánhelyettes köszöntötte az Ünnepeltet, az előadókat, valamint a megjelenteket, kiemelve, hogy az NKE ÁNTK Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékén már évek óta kiterjedt államelméleti alapkutatás zajlik.

Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár a köszöntőjében kiemelte, hogy a könyvbemutató konferencia résztvevői feltehetőleg Szilágyi Péter egyik legjobb munkáját tarthatják a kezükben. A szóban forgó mű is az NKE-n 2016-ban kezdődött államelméleti alapkutatás színvonalát jelzi – hasonlóan Pongrácz Alex és Sashalmi Endre korábbi, már bemutatott könyveihez. Cs. Kiss hangsúlyozta, hogy a reflexív államelmélet tervezetéhez további szempontokat és ötleteket adott Szilágyi Péter Heller-könyvének újraolvasása. A professzor néhány tudománykritikai tézist is megfogalmazott; ezek – a teljesség igénye nélkül – az alábbiak: a társadalom és az állam újkori-modern megkülönböztetése, az állam és a társadalom normatív megközelítése, a szocialitás államfüggetlen (globális) felfogása, valamint az államelméletet feleslegessé nyilvánító irányzatok tudománykritikai érvénytelenítése, illetve a jogtudományi államtanok tudománykritikai depolitizálása.

Pócza Kálmán a könyv méltatásakor azt emelte ki, hogy a két világháború közötti német államjogtudomány ismerete, kifejezetten pedig Hermann Heller munkásságának ismerete nélkül nehéz megérteni az európai integráció előtt álló jelenlegi kihívásokat. A német államtan jeles képviselője komoly hatást gyakorolt a második világháború utáni német alkotmánybíróság munkájára, Hellert több helyen is idézték. Heller munkáinak elemzése így segíthet megérteni például az Európai Unió Bírósága és a német alkotmánybíróság között kialakult párbeszéd és konfliktus sajátos természetét is.

Koroncai András előadásában két állítást fejtett ki. Az egyik az volt, hogy a weimari köztársaság korának államelméleti vitáiban résztvevők egyik alaptapasztalata szerint az állam – modern értelemben – nem számít már államnak: nem a népet mint egységet reprezentálja, és a reprezentáció – modern értelemben – nem reprezentáció már: nem a nép mint egység reprezentációja. Az akkori vitákban részvevők megkísérlik újragondolni az államot és a politikai reprezentációt. A másik állítás pedig az volt, hogy a „weimari” viták egyik üzenete a mának az alábbi lehet: az állam mint egység nem gondolható el, és nem gondolhaó újra a politikai reprezentáció nélkül.

Révész Béla szerint annak, hogy a Weimari Köztársaság eseményeire viszonylag kevesebb figyelem fordul, elsősorban az a magyarázata, hogy ez a tizennégy év szinte „beszorult” a wilhelmiánus és a nemzetiszocialista Németország két nagy történelmi periódusa közé. Így a reflektorfény is inkább olyankor irányul rá, amikor a Harmadik Birodalom előzményeit kívánják általa értelmezni, vagy ha éppen a Második Birodalom bukásához keresnek magyarázatot. Természetesen egyik korszak sem vizsgálható a másik, vagy éppen a másik kettő nélkül, de akkor is indokolt az 1918 és 1933 közötti időszak bonyolult viszonyait önálló entitásként is vizsgálni.  Erre az első eredményes kísérleteket a politikatudományi, valamint az alkotmány- és államtani kutatások tették meg. Ezek eredményei viszont kissé elhalványították a más irányú, komplex megközelítések lehetőségeit, fontosságát. Ennek a hiánynak a pótlására törekednek azok az újabb interdiszciplináris kutatási irányok, amelyek tágítani igyekeznek a húszas évekbeli Németország megismerésének horizontját. Az előadás ezért két tudományterület – a politikai pszichológia, illetve a kultúrantropológia – ide vonatkozó kutatási eredményeit mutatta be.

Pongrácz Alex előadásában Carl Schmitt, valamint Hermann Heller gazdasággal kapcsolatos felfogását hasonlította össze. Kiemelte, hogy Carl Schmittet pontatlanul szokás időnként a neoliberalizmus egyik előfutárjaként emlegetni. Az igaz, hogy Schmitt a szociális-jóléti állam bírálatakor időnként meglehetősen közel került a neoliberalizmusra jellemző érvelésmódhoz, mégis sokkal inkább a második világháború utáni német ordoliberalizmus egyik előfutárjának tekinthető. Az ordoliberalizmus képviselői ugyanis – miközben világosan elítélték a direkten etatista vagy szocialista megoldásokat – nem zárkóztak el a társadalmi érdekkiegyenlítés gondolata elől. E felfogás szellemében nyilatkozott Schmitt is, meglehet, számára ez csak a polgári berendezkedés és a kapitalista tulajdoni viszonyok egyértelmű veszélyeztetése esetén számított reális opciónak. Heller szerint viszont a diktatúrával szemben csak akkor védhető meg a demokratikus jogállam, ha kiterjeszti a társadalmi bázisát, és a munkásságot közvetlenül is érdekeltté teszi a jogállam védelmében. Ennek érdekében a liberális jogállamot szociális jogállammá kell továbbfejleszteni, azonban a szociáldemokratáknak nem az állam megszüntetésére, hanem annak megnemesítésére kell törekedniük.

A rendezvény zárásaként az Ünnepelt kért szót. Beszédében köszönetét fejezte ki a megjelenteknek, és kiemelten az előadóknak, majd Hermann Heller államelméleti gondolkodását jelentőségét kiemelve méltatta a weimari államelmélet korszakának egyik emblematikus figuráját.

Szerző: Pongrácz Alex

Fotó: Szilágyi Dénes