NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

ÁNTK ITDK: Büszkeség a tudományos pályán

Négy kategóriában összesen 16 hallgatót díjaztak az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar 2021. évi tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Smuk Péter dékán az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért sikerekről is beszélt.  

„A hallgatók sikereiket a konzulenseikkel közös munka során érik el, de az egyéni teljesítményeiket ők tudják legjobban megbecsülni” – emelte ki Smuk Péter, aki köszöntőjében hozzátette: annak ellenére, hogy a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát idén tavasszal rendezték meg, szép számmal érkeztek pályaművek az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferenciájára is. Utóbbin a 38 elkészült dolgozatot négy kategóriában díjazta a zsűri, az eseményen a korábbiakhoz hasonlóan a legjobb opponenst is megválasztották. Huszonnégy hallgató kapott lehetőséget arra, hogy a 2023. évi 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián tudományos pályamunkájával megmérettethesse magát.

Szöveg: Pap Melinda Patrícia