NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Karrierlehetőségek az Európai Unióban

 

„Az Európai Unió intézményei számtalan munkalehetőséget kínálnak, amelyekre mindig nagy a túljelentkezés, mégsem lehetetlen ezekbe bekerülni ” – fogalmazott Bólya Boglárka európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az Európai Unió karrierlehetőségeit bemutató online előadásában.

Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar rendezvényén a résztvevők részletes tájékoztatást kaphattak a karrierlehetőségekről, a gyakornoki programokról, az EPSO versenyvizsgákról és a Nemzetek Európája Karrierprogramról. Elhangzott, hogy az állandó tisztviselői helyekre rendkívül nagy a túljelentkezés, és „az uniós munkavállalás sarokkövének számító EPSO versenyvizsgán csak nagyon kis százalék jut tovább”, a Nemzetek Európája Karrierprogram fő célja éppen az, hogy erre készítse fel a hallgatókat. „Ez a program egyedi és hiánypótló, a fő cél, hogy minél több, a magyar uniós álláspontot ismerő és értő, tehetséges fiatal Uniós pályakezdését segítsük” – emelte ki a helyettes államtitkár. Bólya Boglárka hozzátette, hogy a lexikális tudás mellett olyan gyakorlati ismertekkel szeretnék felvértezni a hallgatókat, amelyekkel jól átláthatják a brüsszeli történéseket. Elhangzott, hogy az uniós karrier megkezdéséhez ideális lehet egy ideiglenes állás megszerzése is, ő maga ilyen pozícióban kezdte a tizenhat évig tartó uniós pályafutását. A rendezvényen szó volt a Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselet, valamint a Nemzeti Szakértői Intézmény szerepéről, jelentőségéról.  Az eseményen az is elhangzott, hogy az EU intézmények a legtöbb munkahelyet Brüsszelben és Luxemburgban kínálják, de minden tagállam területén működnek fontos szakterületeket ellátó szervezetek, melyek számos érdekes munkalehetőséget nyújtanak. Bólya Boglárka felhívta a figyelmet a gyakornoki programokra, az Európai Tanács programjára és a Blue Book-ra is, melyek „kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a már alapszakos diplomával rendelkező hallgató tapasztalatot szerezzen és az általa választott Uniós intézményt közelebbről megismerhesse.”

Bólya Boglárka előadásában az Európai Unió Jövőjéről szóló konferencia-sorozat jelentőségét hangsúlyozta, amely május 9-én, az idei Európa-napon indult el. Elhangzott, hogy az Igazságügyi Minisztérium egy pályázatot is hirdetett, hogy minél több fiatal tudjon bekapcsolódni az EU jövőjéről folytatott párbeszédbe.

A pályázat ezen a linken érhető el.

Szöveg: Pap Melinda