NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Hogyan viszonyul a társadalom a mentális betegségekben szenvedőkhöz?

A mentális zavarok társadalmi megítéléséről, annak történetéről beszélgettek az NKE Állam- és Jogtudományi Tudományos Diákkör legutóbbi online eseményén, amelyen a többi között szóba kerültek az „őrüldék” és a boszorkányperek is.

A pszichés betegségek kezelésének történelmébe Peres Zsuzsanna, az ÁNTK Állam- és Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense kalauzolta el az érdeklődőket. A szakember hangsúlyozta: a középkorban az emberek életére nagyon jelentős hatással volt a vallásosság, így a mentálisan beteg emberekhez is ebből a szempontból közelítettek első sorban. Ha abban a korszakban valaki beteg lett, úgy gondolták, rontást küldtek rá. „Akkoriban nem kezelni akarták a betegségeket, hanem felelősöket keresni, így jöttek képbe a boszorkányok, s ezt követően a boszorkányperek” – fogalmazott a jogtörténész. Peres Zsuzsanna hozzátette, hogy jogi szempontból mindig is komplikált volt a beszámíthatatlannak, cselekvőképtelennek titulált, mentális zavarokban szenvedők életének szabályozása. Ehhez kapcsolódva Farkas Johanna, az RTK Kriminálpszichológiai Tanszékének egyetemi docense kiemelte, hogy „a bűncselekményeket elkövető, pszichés betegségekkel küzdőket szakosodott börtönökben, kényszergyógykezeléssel kezelik”. A pszichológus felhívta a figyelmet arra is, hogy nem szabad minden, mentális zavarban szenvedőt elítélni és a társadalomból „kilökni”, mert a nagy sajtóvisszhanggal is járó bűncselekményeket a spektrum legszélén lévők követik el, akiknek szociális háttere sem hétköznapi.

A beszélgetésen szó volt a mentális zavarok megértésének mozgalmáról is,  amely az 1800-as évek közepén indult el. Az elmúlt húsz évben pedig – nagyrészt a sajtónak köszönhetően – a pszichológusi segítségkérés egyre elfogadottabb a társadalomban.

Ha valakinek pszichológiai tanácsadásra, segítségre van szüksége, az Egyetem keretein belül fordulhat a Mentálhigiéné csoporthoz, amelynek működéséről további információ ITT érhető el.

Szöveg: Pap Melinda