Elhunyt az Államigazgatási Főiskola első főigazgatója

Elhunyt az Államigazgatási Főiskola első főigazgatója

Életének 93. évében elhunyt Dr. Kelemen Ferenc, aki az alapítástól a rendszerváltásig, 1977–1989 között volt a jogelőd Államigazgatási Főiskola első főigazgatója. A pedagógusi diploma megszerzése után különböző tisztviselői állásokat töltött be, majd 1977-ben az akkori Tanácsakadémiának Államigazgatási Főiskolává történő átszervezésével bízták meg. Vezetése alatt kezdődött meg az egyetemi szintű közigazgatási szakemberképzés megalapozása, valamint az oktatási alapfeladatok ellátása mellett a  tudományos kutatások megszerveződése.

Ahogy az általa jegyzett, Rácz Attila 75. születésnapja tiszteletére készült ünnepi tanulmánykötetbe írt tanulmányában  fogalmazott: „A „csapatjáték" egy tagjának tartottam magamat és „örökhitű" pedagógusnak.”

Emlékét megőrizzük!

 


Címkék: gyászhír