NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Demokrácia a digitális térben

Nagyon nehéz műfaj a Facebook-demokrácia – hangzott el az ÁNTK Alkotmányjogi Tudományos Diákkörének online eseményén, ahol a digitális demokrácia szerepét vizsgálták a résztvevők. 

A „Tudományosság és technológia az alkotmányosság mérlegén” című tudományos diákköri konferencián szó volt a politikai kampányok online térben való megjelenéséról, a választási döntésekről és az úgynevezett fake news-okról is. Választások és demokrácia a kibertérben című előadásában Smuk Péter, az ÁNTK dékánja arról is beszélt, hogy milyen módon alkalmazhatók a már meglévő jogi szabályok az új digitális térben. „Az online véleménynyilvánításban benne rejlik valamiféle sekélyesség is” – figyelmeztetett az egyetemi oktató. A közügyek iránt érdeklődő polgárok számára az interneten olyan tartalmak érhetőek el az állami szereplők részéről, amelyek segíthetik őket a politikai szocializációban, a választásokon való könnyebb döntésben. „Nagyon nehéz műfaj a Facebook-demokrácia” – hangsúlyozta Smuk Péter, aki szerint a közösségi média sok esetben teret enged pár tucat ember kinyilvánított véleményének, a csendes többséggel szemben. Az álhírek politikai térben betöltött szerepéről Bányász Péter adjunktus elmondta: a jelenség korábban propagandának számított, napjainkban azonban már hivatalosan is célzott információközlésként kezelhető. „Az álhírek egymást erősítik, igazolják, ez teszi azokat széleskörűen elterjedtté, hihetővé” – fogalmazott a szakértő. Bányász Péter szólt arról is, hogy a hírfogyasztási szokások és az információ túltengés jelensége teszi védtelenné a polgárokat a dezinformációkkal szemben. Gáva Krisztián címzetes egyetemi docens a magyar választási eljárás digitalizálásáról szóló előadásában kifejtette: az elektronikus feldolgozások transzparensebbé teszik a választásokat.

 

Szöveg: Pap Melinda Patrícia