A Nagy Testvér figyel

„A legijesztőbb az, hogy az életünk minden részét nyomon követik és megfigyelik” – hangzott el az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék, valamint az ÁNTK HÖK Nemzetközi Bizottság közös rendszervénysorozatának második előadásán. A „Fotelból a világ körül!” vendégei ezúttal Bartók András és Lovászy László voltak, akik a (kínai) társadalmi kreditrendszer működését értékelték az online beszélgetésen.

Az esemény első részében a társadalmi kreditrendszer előzményeiről, működéséről és technikai hátteréről szóltak a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék oktatói. Az értékelési rendszer ötlete a 2000-es évek elején fogalmazódott meg a Kínai Népköztársaságban, mintegy válaszul a céges és lakossági hitelek kapcsán jelentkező anomáliák felszámolására. A ma már több helyen (tesztüzemben) működő, széleskörben megfigyelést végző programok fejlesztése csak később indult el – hangzott el a beszélgetésen. Bartók András azt is elmondta, hogy a Kínai Kommunista Párt által működtetett rendszer régiónként, sőt városonként is eltérhet: míg egyes helyeken csak térfigyelő kamerák formájában van jelen, máshol a digitális tevékenységet is figyeli a kiépített szoftver-háló. A nyugati civilizáció számára különösen szokatlan, hogy az állampolgárokhoz rendelt „értékek” (pontok) határozzák meg a mindennapokat: ki és milyen hitelért folyamodhat, a gyerekeknek milyen továbbtanulási lehetőségei lesznek, de akár azt is, vehet-e valaki repülőjegyet vagy sem? Az ázsiai térség szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a kulturális és politikai (történelmi) különbségek kontextusában érdemes vizsgálni azt, hogy miként befolyásolja az emberek ingerküszöbét az állami kontroll mértéke.

Lovászy László a kreditrendszer gyengeségei között a szabályozási mechanizmusok és a felelősségi kérdések tisztázásának hiányát emelte ki. A szakértő úgy véli, hogy a szoftverek, algoritmusok számának növekedésével párhuzamosan egyre több a közbiztonságot és nemzetbiztonságot érintő kockázati tényezők száma is, ugyanakkor a jogi szabályozás terén még nem történt előrelépés. Az NKE tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy bár az Amerikai Egyesült Államokban és Európában felívelőben van egy folyamat, mely akadályt állít a visszaélések útjába, mégis jelentős eltérések mutatkoznak országonként. Míg az Egyesült Királyság nagyvárosaiban a közterületeken egyre kiterjedtebb és fejlettebb kamerarendszereket vezetnek be, addig vannak olyan régiók (Kalifornia, USA), ahol betiltották az arcfelismerő rendszerek használatát, mert úgy vélték, a fokozott megfigyelésből származó várható előny kisebb, mint az állampolgároknak okozott kár. Az európai szemléletmódtól sokszor idegen megfigyelési mechanizmusokról, az egyre népesebb apolitikus kínai generációról, valamint az európai mintákról és uniós szabályozási kísérletekről is szó esett a kerekasztal-beszélgetésen, ahol az is kiderült, hogy a közösségi médiafelületeken végrehajtott kattintásokból, pár perc alatt felvázolható az emberek érdeklődési köre, s így befolyásolható az identitása.

 

Szöveg: Zavodnyik Blanka