NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Online képzésekkel a tudományos láthatóságért

Idén immáron negyedik alkalommal tartottak online képzéseket oktatók, kutatók és doktoranduszok számára a tudományos láthatóság erősítésére az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar szervezésében.

A Kaiser Tamás tudományos dékánhelyettes kezdeményezésére és Fási Csaba koordinálásában megvalósuló képzések célja, hogy komplex megközelítésben adjon információkat a tudományos láthatóságot érintő kérdésekről, valamint az empirikus vizsgálatokat is segítő módszertani ismereteket is elsajátítsák a kurzus résztvevői. A több mint 40 résztvevővel rendezett képzések olyan témákat érintettek, mint például a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) kezelése és különböző módszertanok. Az MTMT kezelése mesterfokon az előmeneteli követelmények tekintetében elnevezésű kurzus célja az volt, hogy az egyetemi tanári és az MTA doktori követelményekről adjon tájékoztatást. Az önmenedzselés erősítése érdekében a kurzus résztvevői megismerték a minimum követelményeket, valamint az azokban való eligazodást segítették elő az elsajátított ismeretek. A Módszertani kurzus keretében a kutatások valós, gyakorlati problémáira reflektáló képzési tartalmakat biztosítottak az oktatók a résztvevők számára. Ez a képzés a kutatástervezésnek az empirikus anyag felvételére is tekintettel lévő stratégiájára helyezte a hangsúlyt. A módszertani képzési alkalmat – igény esetén – konzultációs támogatás is követi, amelyen lehetőség lesz az egyes kutatások kapcsán felmerülő nehézségek megvitatására is. 

A tudományos láthatóságot és módszertani ismereteket erősítő képzéseken a 2019-es indulásuk óta mintegy 120 fő vett részt, akik jelentős részben az ÁNTK oktatói, kutatói és hallgatói közül kerültek ki.

 

Szöveg: Fási Csaba