A nemzetközi jogi ítéletek hatása a mindennapokra

A nemzetközi bíróságok ítéletei általában államok közötti peres vitákat döntenek el jogerősen, ugyanakkor az ítélet végrehajtásával lényegében nem foglalkoznak - derült ki az ÁNTK Nemzetközi Jogi Tanszék által szervezett online eseményen. A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként megvalósuló, Vizi Balázs egyetemi docens által moderált webes konferencián szó volt például a Bős-Nagymaros ügy jogi hátteréről és a nemzetközi büntetőbíróságok szerepéről is.

A nemzetközi jog alanyainak köre folyamatosan növekedett az elmúlt évtizedekben is – mondta el bevezetőjében Hárs András. Az egyetemi tanársegéd hozzátette, hogy kezdetben az államok, később a nemzetközi szervezetek, majd az egyének is jogalanyaivá válhattak a nemzetközi jognak és a kör a jövőben tovább bővülhet, például a transznacionális társaságokkal. A szakember szólt arról is, hogy a nemzetközi jogban a jogalkotás sokkal időigényesebb folyamat, mint a belső jogban. Erre egy 2001-ben elfogadott úgynevezett felelősségi tervezetet hozott példaként, amelynek megszületéséhez majdnem fél évszázadra volt szükség. A nemzetközi bíróságokról szólva elmondta: szerteágazó tevékenységet végeznek, jelentős szerepük van a szerződések értelmezésében, a szokásjog tartalmának megvilágításában, jogfejlesztő funkciójuk is van, precedensjogról azonban nem beszélhetünk az esetükben. Elhangzott az is, hogy a nemzetközi jogi közösségben meghatározó a magyar szakemberek részvétele, példaként hozta Kovács Péter volt alkotmánybírót, aki jelenleg is a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság bírájaként tevékenykedik.

A hágai Nemzetközi Bíróság szerepéről és döntéseinek az államokra gyakorolt hatásáról a Bős-Nagymaros ügy kapcsán beszélt Horváth Valéria. Az NKE egyetemi tanársegédje az ügy ismertetése kapcsán elmondta: az 1945 óta működő bírósági szervezet peres eljárásban, államok közötti jogvitákat dönt el jogerősen. A szakember szerint a fontos, elsősorban területi vitákat valóban megoldja, de az eljárások túl hosszúak, és kimenetelük túl bizonytalanok, ráadásul az ítélet betartásával sem foglalkozik a bíróság. Erre jó példa a máig lezáratlan magyar-szlovák vízlépcső ügye, amelynek kapcsán 1993-ban hozott ítéletet a bíróság. Ebben a testület mindkét felet elmarasztalta, és kártérítési kötelezettségeket is megállapított, ennek ellenére az ügy azóta is „nyugszik”. Talán ennek is köszönhetően Magyarország a tiszai ciánszennyezés ügyében már nem a Nemzetközi Bírósághoz fordult Romániával szemben, hanem magánjogi kártérítési perre került sor egy magyar bíróság előtt, igaz, eredménytelenül.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértés esetén sem kötelezheti az adott államot, hogy helyezze hatályon kívül valamelyik jogszabályát és ez valószínűleg a jövőben sem fog változni - mondta el előadásában Szappanyos Melinda. Az NKE egyetemi adjunktusa hangsúlyozta, hogy az emberi jogok védelme a második világháborút követően erősödött meg nemzetközi szintéren is, de ez ma is elsősorban az adott állam feladata.  A bíróság akkor lép közbe, amikor az adott országban nem képesek vagy nem akarják megvédeni az alapvető emberi jogokat, ugyanakkor a jogvédelem továbbra is állami beleegyezéshez kötött, a bíróság joghatóságát az állam hozzájárulása alapozza meg.

Egy kevésbé eszményi világban sem lenne szükség nemzetközi büntetőbíróságokra, ha a nemzeti bíróságok megfelelő módon felelősségre vonnák ezen bűncselekmények elkövetőit - ezt már Csapó Zsuzsanna mondta el az online eseményen. Az NKE egyetemi docense hozzátette: a háborús bűncselekmények, az emberiesség elleni bűncselekmények, a népirtás és agresszió esetében nemzeti szinten gyakran marad el a felelősségre vonás vagy nem garantált a tisztességes eljárás. Ugyanakkor a nemzetköziség sem garancia mindig a pártatlanságra. A II. világháború után felállított nemzetközi büntetőbírtóságok esetében például jogosan merült fel a kritika, hogy a győztesek ítélkeztek a legyőzöttek felett. „A nemzetközi büntetőbíróságok az államok együttműködése nélkül nemhogy félkarú, de kartalan, sőt lábatlan óriások”- tette hozzá Csapó Zsuzsanna.

 

Szöveg: Szöőr Ádám