NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Pilot program indult pályakezdők mentorálására

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében a rendvédelem területén már lezajlott, a központi és területi közigazgatásban most indul az a három hónapos pilot program, amelynek célja a mentori rendszer módszertanának kipróbálása és az azzal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatgyűjtés. A programban a Belügyminisztérium által kiválasztott 41 fő, közszolgálati továbbképzés keretében felkészített mentor és hozzájuk rendelt pályakezdő mentorált vesz részt.

A KÖFOP-2.1.5.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú, „A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása” című  projekt keretében a pályakezdők beillesztését elősegítő közszolgálati mentori program koncepciójának, képzési hátterének kialakítása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata. A pilot program műhelybeszélgetésekkel indult augusztus 29-én és szeptember 4-én. A délelőtti plenáris megbeszélésen Csóka Gabriella, a projekt szakmai vezető helyettese hangsúlyozta, hogy a pályakezdők mentori programja a közszolgálati munkaszervezetbe történő beillesztés fontos eszköze, nagy szerepe lehet a humántőke megtartásában, továbbá a közigazgatásban is erősödő fluktuáció csökkentésében. A mentorok a „közigazgatás arcai”, akikkel először találkoznak a pályájukat kezdő közszolgálati munkatársak, ezért különösen fontos, hogy munkájukat megalapozott módszertani alapokkal végezzék. Internetes szakmai csoport létrehozásával lehetőséget biztosít a projekt arra is, hogy a mentorok szakmai közösséget alkossanak, a fórumon dilemmáikat, jó gyakorlataikat megosszák egymással és a szakértőkkel.

Kovácsné dr. Szekér Enikő, a Belügyminisztérium Közszolgálat-fejlesztési és Stratégiai Főosztályának vezetője köszöntő beszédében kitért arra, hogy a kiválasztási folyamatnak is köszönhetően olyan mentorok kerültek be a projektbe, akik jelentős közigazgatási szakmai tapasztalattal, felkészültséggel rendelkeznek, és képesek szakmai tudásukat átadni, a szervezeti értékeket közvetíteni. A projekt szakmai vezetője emellett hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a fiatalok tudatos támogatása, a stabil szakmai környezet kialakítása, amely hozzájárul ahhoz, hogy a pályakezdő a közigazgatási szervezetrendszerben maradjon.

Szakács Édua, az ÁNTK Emberi Erőforrás Tanszék tanársegédje és a projekt mentori szakterület koordinátora ismertette a pilot program szakaszait, amely alapvetően „on the job”, vagyis gyakorlati munkakörnyezetbe ágyazott képzési, beillesztési folyamat. Kiemelte a személyre szabott fejlesztési célok meghatározásának és a hetente ismétlődő fejlesztő beszélgetéseknek, folyamatos visszajelzéseknek a jelentőségét. Különösen fontos a támogató szakmai/szervezeti környezet kialakítása, amelyben az adott szervezeti egység vezetője és a munkatársak is fontos szerepet játszanak.

A plenáris ülést követő kiscsoportos workshop keretében a mentorok a támogató szakértők segítségével felelevenítették a képzésen elsajátított ismereteiket, valamint foglalkoztak azokkal a nehézségekkel, dilemmákkal, amelyek a mentorálási munkát megnehezíthetik. A mentor pilot program három hónapos időszakára a projekt adminisztrációs feladatainak ellátására, valamint a mentoráltakkal és a támogató szakértőkkel való kapcsolattartás megkönnyítésére laptopokat adtak át a mentorok részére.

 

Szöveg: Csernák Dávid

Fotó: Pethe Adrienn


Címkék: mentorprogram