NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Karrieriroda

A Karrieriroda koordinálja az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar hallgatói számára karriertervezéssel, karriermenedzsmenttel, szakmai gyakorlat-tervezéssel és szakmai szocializációval kapcsolatos támogatást, tanácsadást és a partnerintézmények széles körének bevonásával megvalósuló karrierközpontú rendezvények szervezését.

A karrierutak elindítása érdekében segítséget nyújt a hallgatóknak személyes konzultáció, fogadóóra, valamint a Karra érkező álláslehetőségek hirdetése és célzott toborzás útján.

A Karrierközpont működésében megvalósul:

  • Külső partnerekkel történő aktív kapcsolattartás (kiemelt figyelemmel a Miniszterelnöki Kormányirodára, a központi közigazgatásra, a területi közigazgatásra és a helyi igazgatás területéről érkező megkeresésekre);
  • Beérkező állás és pályázati felhívások kezelése, egységesítése és közzététele a hallgatók számára;
  • Az Alumni Rendszeren keresztül regisztrált álláspályázatok iránt érdeklődő végzett hallgatókkal történő kapcsolattartás;
  • Kiemelt megkeresések során a pályázó hallgatók interjúztatásának és kiválasztásának megszervezése és lebonyolítása;
  • Hallgatói adatbázis létrehozása és kezelése az álláslehetőségek iránt érdeklődő hallgatók önéletrajzaiból és minősítéseiből;
  • Karrier és állásbörzék szervezése kari szinten, vagy közreműködés és részvétel az egyetemi szintű rendezvényeken;
  • Hallgatói tanácsadás biztosítása ügyfélfogadási rendszeren keresztül.

 

Általános Fogadóóra:

  • Szorgalmi időszakban: minden csütörtökön 9.00 és 12.00 óra között az Oktatási Központ 423-as irodájában.
  • Vizsgaidőszakban: előzetes egyeztetés alapján.

 

Szakterületi Fogadóóra:

A 2025/2026. tanév I. félév Szakterületi Fogadóóra rendje: 

Központi Közigazgatás (a Miniszterelnöki Kormányiroda részvételével): 

  • 2025. szeptember 23. 

  • 2025. október 07. 

  • 2025. október 28. 

  • 2025. november 18. 

  • 2025. december 02. 

 
 
Területi Közigazgatás (a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által kijelölt kormányhivatalok részvételével): 

  • 2025. szeptember 30. - Nógrád Vármegyei Kormányhivatal és Pest Vármegyei Kormányhivatal részvételével                                                                                                                                                           
  • 2025. október 21. - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal és Heves Vármegyei Kormányhivatal részvételével 

  • 2025. november 04. - Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, Békés Vármegyei Kormányhivatal és Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal részvételével 

  • 2025. november 25. - Baranya Vármegyei Kormányhivatal, Somogy Vármegyei Kormányhivatal és Tolna Vármegyei Kormányhivatal részvételével 

 

A Szakterületi Fogadóórákra a Neptun rendszerben az aktuális fogadóóra alkalmat megelőzően minden héten kiküldésre kerülő Forms linken vagy közvetlenül emailben (karrieriroda.antk@uni-nke.hu) van lehetőség jelentkezni. 
 

Elérhetőség:

Cím: 1083 Budapest, Üllői út 82., Oktatási épület IV. emelet 423.

E-mail cím: karrieriroda.antk@uni-nke.hu

Telefonszám: +36-30-753-93-32