Államtudományi osztatlan mesterképzési szak

Államtudományi osztatlan mesterképzési szak

(10 féléves nappali és levelező munkarendű képzés)

Szakfelelős: Prof. Dr. Kiss György

A professzionális állammenedzsment utánpótlása

Az államtudományi doktori címet adó szak célja az állam és a kormányzás átfogó tudásanyagával ötéves osztatlan képzésben felkészíteni a hallgatókat akár professzionális állami vezetői karrierre is. Az államtudományi mesterszak elsősorban államtudománnyal foglalkozik, de jelentős arányban tartalmaz jogtudományi, gazdaságtudományi, politikatudományi ismereteket, rendszerismeretet, infokommunikációs ismeretet, közigazgatástant is. Magas óraszámban biztosítja a gyakorlati felkészítést a hallgatók számára, de az osztatlan képzés megteremti a lehetőséget arra is, hogy a kiemelt témák tudományos elemzésének képességére is szert tegyenek. A tantárgyak elosztásánál kiemelt cél volt, hogy az ismeretek egymásra épüljenek, és a jellemzően egy, másfél éves tárgyakkal kiegyenlített legyen a hallgatókra nehezedő teher. Emellett külön figyelem irányul a vezetői készségek kialakítására, fejlesztésére és a hallgatók pszichológiai felkészítésére.

A mesterszak arra készíti fel végzettjeinket, hogy alapjaiban ismerjék meg, mit jelent az állam nemzeti, európai és nemzetközi keretekben, ugyanakkor ne csak ismerjék, hanem képesek legyenek bármelyik ágazatában tervezési, stratégiai, elemzési, jogi és vezetői feladatok ellátására.

A képzést sikeresen teljesítők az állami működés minden területén és szintjén dolgozhatnak. Átfogó tudásuk az igazgatás bármely területén hasznosítható, ugyanakkor képesek lesznek arra is, hogy a politikai döntéshozók munkáját a legmagasabb szinten segítsék. Ez az egyetlen képzés hazánkban, amely közvetlen képesítést ad vezetői beosztásra az állami tisztviselői rendszerben.

A mesterképzést sikeresen teljesítők okleveles államtudományi mester szakképzettséget és államtudományi doktori címet szereznek.

A szakot másoddiplomás képzésként igazgatásszervező, közigazgatás-szervező és nemzetközi igazgatásszervező, rendészeti, illetve jogi és gazdaságtudományi végzettséggel rendelkezőknek is javasoljuk.

A hallgatók a 12 hetes igazgatási vagy egyéb jogalkalmazási szakmai gyakorlatot a magyar államigazgatásban vagy az Európai Unió intézményeiben teljesíthetik.

Hatályos képzési és kimeneti követelmények

Korábbi mintatantervek képzési és kimeneti követelményei

Mintatanterv